HOME

Részletes interjú Jon Bluming Kaicho-val
- Jon Bluming: Egy klasszikus harcos -

- Jose Fraguas cikke -

 

Ő egy klasszikus ember és legenda. Távol bármilyen ütésváltástól szőnyegen belül vagy kívül. Ez a férfi nemcsak, hogy birokra kelt a legjobb karate és judo mesterekkel a budo történet szerint, hanem ismerte is őket mikor azok még erejük teljében voltak. Úttörő, sok tekintetben, Bluming Sensei ritka egyéni kiképzésben részesült, aki úgy látszik, fenntartja a budo igazi szellemét a küzdelmen át a helyes etikettig.
"Az igazi harcművész tudja, hogyan viselkedjen, és megmutatja a harcos összes igazi tulajdonságát". - mondja. - "De mint harcos tudja, hogyan küzdjön, és félelem nélkül néz szembe a halállal. Szép szavakat lehet mondani, de a kardot ki kell rántani, ha szükséges." Egy pragmatikus és realista tanár Jon Bluming, aki a nagy tudású Donn F. Draegerrel megoszthatta tapasztalatait és behozta a budót a nyugati világba. Manapság ez a harcos példázza a régi szamuráj minden erejét és eltökéltségét.a minőség kezd kiveszni az utóbbi évtizedek letisztult harcművészeti változataiból. Beszél a módszerről, amit oktatott, és tanítja a módot, ahogyan él. Igazán sokat nyert a vére és izzadsága árán.

1. Kérdés: Mióta gyakorolja a harcművészetet?
Válasz: Az edzést a koreai háború szünetében kezdtem. Az volt az oka, hogy több mint hat hetet kellett várni a hajóra, ami haza hozott. Az oktató neve Yong Dang Po volt. Egy kis edzőtermet vezetett egy másik mesterrel, akit Parknak hívtak. A háborús akciók után azok az edzések nagyon pihentetőek voltak. Soha többet nem láttam őt, és nem is hallottam erről az emberről, miután távoztam. Ez 1951 augusztusában volt, ami azt jelenti, hogy több mint ötven éve annak, hogy belecsöppentem a harcművészetekbe. Egy nagyon kis időszakra abba kellett hagynom az edzéseket, de 1953-ban újra kezdtem, a második hadjárat és a harmadik M.A.S.H. egységbéli részvételem után. Volt egy komoly térdsérülésem. Amikor Hollandiában voltam, láttam egy dzsúdó klub plakátját. "Tung Jen" volt a neve (a klubnak) és Amszterdamban működött. Amikor megláttam, Jong Dong Po-val és Park-kal töltött napjaimra gondoltam, és azonnal tagjai sorába léptem. Amikor visszamentem Japánba 1959 februárjában, beléptem a Kodokanba, ahol találkoztam Peter Urbannal. Ő Yamaguchi Gogen dojójából jött és hatalmas seikenjei voltak. Így először a Shotokannal kezdtem a karatét, de ezt gyengének találtam. Később bemutatkoztam Mas Oyama dojójában. Azután Donn F. Draeger megkérdezte, hogy akarok-e többet tudni a budo hátteréről. Mindketten egy rendőr-senseihez mentünk, aki jártas volt Jodoban (6 láb, kb.183 cm hosszú bot) és Kusarigamában (láncos sarló). A ő volt Shinzu Sensei. Ez volt az a hely, ahol találkoztam a shihan-daiával (nagymesterével), Ichitaro Kuroda Senseiel. Az ő vezetésével kezdtem el a Iai-jutsut és a Kendót (kard művészetek).

2. Kérdés: Sensei, ön Mas Oyama és Kyuzo Mifune alatt tanult. Mit tudna róluk mondani?
Válasz: Én voltam Oyama Sensei első külföldi tanítványa és vele maradtam - az első alkalommal - majdnem három évig a Rikyu Egyetem mögötti régi dojóban. 1966-ban hat hónapig újra vele edzettem. Addigra én voltam a harmadik ember a Kyokushinban a senseiem Kenji Kurosaki után, aki valóban megmutatta nekem azokban az években milyen a valódi küzdelem.
Kenji Kurosaki (10. dan)
Mas Oyama olyan volt nekem, mint az apám. Soha nem hagyott semmiért fizetni, és kisegített, amikor lapos volt a pénztárcám. Szörnyen jó tanár volt és képes volt felemelni a lelkem, amikor nagyon magam alatt voltam. Ő az istentől való félelmet is elvetette taníványaiban, amikor azok nem úgy tanultak, ahogyan azt ő akarta. Életem legjobb évei voltak ezek. Semmi politika vagy ilyesmi. Csak edzettem és istenien éreztem magam. Kezdettől azt mondta nekem, hogy útmutatásai alapján az európai elnökévé, a Kyokushin európai vezetőjévé tesz. Ezért ezek alatt az évek alatt nagyon különleges kiképzést, és a legjobb támogatást kaptam, amit egy tanítvány kaphat. Valóban csodáltam Mas Oyamát. Nagyon szomorú dolog volt, hogy olyan sokat változott az utolsó éveiben. Igazán sokkolt a halála. Úgy éreztem, mintha egy nagyon közeli családtagom vagy barátom ment volna el. Megtettem mindent, amit csak tudtam, hogy visszafizessek az ő rendszerének, szervezetének Európában. Ebben az időben, a legtöbb európai budoka nem tudta mi az a karate, és nem volt senki sem igazi dojóban. Ez a hatvanas években volt. Szerettem körutakat tenni és bemutatni a Kyokushin stílust. Akik nem hittek a stílusban és kihívtak engem. a vizeletet is ki kellett vernem belőlük. Vicces, hogy a legtöbbjük általában a stílus jeles tanulói lettek. Volt egy furcsa történet Mifune Senseiel kapcsolatban. Majdnem olyan volt, mint a végzet az életben. Amikor először megsebesültem a koreai háborúban - február 13.-án teljesen körül voltunk véve kínaiakkal - Tokióba mentem két lövéssel a jobb felső combomban. Az ottani tartózkodásom alatt meglátogattuk a régi Kodokant. Itt egy idős férfi, aki nagyon kicsi és nagyon törékeny volt, de néhány nagyobb embert úgy dobált maga körül, mint régi rongybabákat. Azt gondoltam: "Ember bár csak lenne valami ilyesmi Hollandiában, mert ez az, amit tanulni akarok" 1958-ban Kanadába mentem pénzt keresni, így beteljesíthettem az álmom, hogy Japánba visszamenjek. 1959 februárjában visszamentem a Kodokanba és az ünnep elkezdődött. 1959 novemberében a Kodokan elnöke az irodájába hivatott. Dreager tolmácsolt. Azt mondta, kiválasztottak engem arra, hogy csatlakozzak a kenshuseihez, egy olyan osztályba, amelybe a legjobb 25 japán budokát tömöríti. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra. és ki volt az osztályfőnök?. Mifune Sensei! Nagyszerű időszak volt.

3. Kérdés: Mondjon nekünk néhány érdekes történetet a karate edzések korai időszakából.
Válasz: Öt vastag kötet is megtelne, ha visszaemlékeznék az összes nagy történetre és anekdotára, amelyek azokból a csodálatos évekről szólnak. Nagyon sok szórakoztató és komoly sztorit lehetne írni. Mindamellett van egy, ami mindig eszembe jut. Amikor Mifune Sensei elérte a 75 éves kort, meghívott a házába másokkal egyetemben. Mikor beléptem a gyönyörű kertjébe, láttam, hogy egy fánál áll kimonóban. Egy kis szerszámot tartott a kezében, amit a fa metszésére használt. Életre szóló barátom és testvérem Bill Backhus súgta a fülembe: "Ember, ha én ilyen öreg és gyenge leszek, remélem, lelősz!" Mifune Sensei néhány évvel később meghalt. Sok évvel ez után, amikor én magam 10. danos voltam, azon találtam magam, hogy a japánkertemben dolgozom, és fákat nyesegetek. Hangosan nevetni kezdtem, és a feleségem megkérdezte: "Mi bajod?" Elmeséltem neki a történetet, ami sok évvel ezelőtt történt a kertben. Barátaim, mindannyian oda jutunk, de nem mindegy hogyan és mikor. De mint mondtam, sok történet van azokból a nagyszerű napokból.

4. Kérdés: Hogyan fogadták a nyugatiak a hagyományos japán tréninget?
Válasz: A régi napokban nagyon jól megbirkóztak ezzel. De most annál nehezebben, mert sok budókát, vagy úgynevezett budókát csak a pénzkeresés érdekel. Meggondolandó, hogy a japán budókák az utóbbi 40 évben semmi fontosat nem nyertek a karatéban, és ez nem sokat segít. A dzsúdóban szintén voltak rossz évek sokakat és ez eltérített a "japán módszertől". Amikor megkérdeztem öreg tanáromat Daigo Senseit, miért ilyen rosszak a japánok. Ő azt mondta: "Ők nem éhesek többé, és a hagyományos módszer lassan eltűnik. Ehhez hozzá kell tenni, hogy mi a régi módszereket erőltetjük, mialatt a nyugatiak módszere modernebb, erős lelkük, és akaratuk van a győzelemre. Ők nem félnek a japánoktól többé." Ezt én is tisztán láttam különösen, amikor Geesink és Russka - tanítványaim - olyan sokat nyertek a japán harcosokkal szemben.

5. Kérdés: Ön természetes a karatéban? A mozdulatok könnyen jönnek az ön számára?
Válasz: Igen, nagyon gyakran. És meg kell mondanom nagyszerű érzés, hogy olyan jól kijövök a dzsúdóval, mint a karatéval. Kevesebb, mint egy éve 1. danos voltam dzsúdóban és a Tung Jien csapat kapitánya. 1956-ban elnyertem az Európa Dzsúdó Bajnoka címet Amszterdamban. Amikor 1959 márciusában karatézni kezdtem 3. danos voltam dzsúdóban. Évekig masíroztam Oyama Sensei dojója körül fehér övvel. 1963-ban 4. danossá léptetett elő, 1965. január 15.-én pedig 6. danossá. Néhány budoka megorrolt rám, amiért megkaptam a 6. dant. Mas Oyama írt egy amerikai harcművészeti magazinban, hogy 100 000 dollárt fizet bárkinek, aki le tud győzni engem ko-shiai-ban. Emellett elveszi a minősítésemet, ha elvesztem a küzdelmet. Elmegy politizálni és abbahagyja a karate oktatást. Én azt hittem viccel, de nem ezt tette. Becsületemre, nem voltam igazán boldog a kihívás miatt, mert nagyon elfoglalt voltam az iskolámmal és az üzlettel Európában, ebben az időben. Csak egyvalaki jelent meg a dojómban, Kwan Mo Gun, aki 5. danos, és mindenek felett Korea Bajnok volt. Mégis melegen üdvözöltem ezt a budókát, aki küzdeni akart velem. Borzasztóan megverte Jan Kallenbach, egy 3. danos tanítványom, azután Kurosaki aki egy éven át a dojómban edzett, végül jómagam. Néhányan talán csodálkoznak, miért nem én kaptam el őt elsőnek. Nos, a tanítványaim könyörögtek, hogy hagy menjenek ők először, különben nekik nem marad semmi belőle. Jan később nehézsúlyú Európa Bajnok lett. Csodáltam Kwant, és a lelkierejét, mert ahányszor kiütötték felkelt, lábra állt, és hangosan azt mondta: "És most Bluming!" Ezt tisztelni kell.

6. Kérdés: Mik a személyes észrevételei a harcművészetek megváltozásáról az évek folyamán?
Válasz: Nagyon sok. Sohasem értettem egyet az úgynevezett régi rendszerrel, amelyben nincs megengedve, hogy megérintsd vagy megüsd az ellenfeled. Ez az oka, hogy lemondtam az edzői posztról 1971-ben. Ez olyan, mint lőni egy puskával de nincs megengedve, hogy eltaláld a bika szívét. Egyszerűen nem tudtam továbblépni. Mindazok önelégült arcát nézni, miután nyertek, mert ellenfelüket diszkvalifikálták, mert arcon ütötte őket. Azok a bírók döntöttek, akik legtöbbje sohasem vett részt küzdelemben, ez siralmas. Nagyon csodálatos sport, zakóban sétálgatni rajta a nagy japán kandzsival. Nevetséges volt! A nagymamám egy esernyővel a vizeletet is kiverte volna belőlük. Beszéltem Oyamának az ötletemről, úgy gondoltam a jövőben együtt kellene mennünk, és teljes körű karate lehetne, dobásokkal, földharccal. Mindannyian együtt. A harcosok K.O.-ra törekednének, ütésekkel, rúgásokkal, leszorításokkal, mint a kar- lábkulcs vagy a fojtás. Egyharmad rész kickbox és karate, egyharmad dobások és egyharmad dobás utáni ne-waza (földharc). Nos, igazam volt, mert ami ma nekünk van az, kevert harcművészet. Abban az időben úgy gondoltam, hogy az új rendszert bevezetem a Hombuba hat hónapra. Később az egyik tanítványom Ashihara a saját stílusává tette, és elnevezte Ashihara Karaténak, ami annyit jelent: "Az új út". Nevetséges volt! Ez az én stílusom, amit Kyokushin Budokainak neveztem el. Az én Budokaimban full-contakt karatét művelnek, mély rúgásokkal, amely a leginkább professzionális, szabad küzdelem vagy teljes körű karate.

7. Kérdés:
Azért, hogy hassanak azokra a nyugatiakra, akik vonzódnak a harcművészetek iránt, gondolja, hogy néhány japán nagyon is eltékozolja a képességeit és a történelmi tényeket hihetetlen történetekkel?
Válasz: Feltétlenül igen!.és a legrosszabb hely Ázsia. De vannak sokan, akik valóban azok, mint aminek mondják magukat. Kérem, engedjen meg egy szórakoztató példát. A feleségem egy holland-kínai utazási irodában dolgozik. Egy nap, amíg vártam rá felkaptam egy kínai sportmagazint. Láttam már néhány kínai Wu-Shut, és volt egy cikk egy 100 éves kínai Wu-Shu mester emlékére, aki meghalt. Ő nagyon népszerű volt a kerületében, mert sok évvel azelőtt legyőzött egy tigrist. Szerettem volna beszélni ezzel az emberrel, és venni néhány leckét tőle de félek, képtelen lettem volna rezzenéstelen arcot vágni! Egy másik magazinban, valamivel később ugyanezt a történetet találtam. Ezúttal egy fekete medve volt. Nos, rajtatok áll fiúk, hogy hiszitek-e vagy sem. Néhány wu-shus azt mondta, hogy ők elhiszik, és ezt az olyasfajta pénzmarkolók nagyon szeretik, mert vannak, akik sok pénzt fizetnek ezért a marhaságért. Emlékszem, hogy Draeger Sensei elvitt engem az Uyeshiba-dojóba az aikidósokhoz. Bámulattal néztem. A mozdulatok nagyon szépek voltak, de az utcán senki sem futna és ugrálna el magától, ha ökölharcra kerülne sor. Megkérdeztem a senseit, hogy harcolhatnék-e az egyik tanítványával vagy a fiával, de ő azt mondta, hogy ők nem küzdenek. Megkérdeztem, hogy akkor ők, hogyan csinálják a bajnokságokat, de azt mondta, hogy nem csinálnak bajnokságokat. Erre azt mondtam, hogy akkor inkább táncleckéket vennék Hollandiába. Becsületemre, az Aiki-jitsu modern formájában van néhány nagyon jó valódi utcai-harc technika, ami használható. Még néhányat tanultam is, ezek változtak a legjobban. Egy egyszerű példa mely megmutatja önöknek, hogyan kerülnek napvilágra ezek a történetek szerte a világon. Amikor Oyama Sensei alatt edzettem néhány héten át, meghívott Billt és engem a felső irodájába. Itt mutatott egy filmet, amelyen a Tatyama prefekturában 1952-ben bikával küzdött. ( megj. - Valószínűleg ez a film látható a www.musashi.nl website-on.)

Elöljáróban, ez nem egy bika volt, hanem egy ökör. Óriási különbség barátom! Az ökör láthatóan meg volt rémülve. Az ökröket, mint háziállatokat tartják a mezőgazdasági vidékeken, és hagyják, hogy olyan egyszerű szabályok szerint küzdjenek egymással úgy, mint a Sumóban. Mihelyt egymásnak szegezik a fejüket, hogy egy bizonyos helyzetbe kerüljenek, nyomják egymást a küzdőtéren, és ha vérzik valamelyik, akkor abbahagyják a küzdelmet, gazdáik pedig leápolják az állataikat. Megütni egyet nagyon könnyű, levágni pedig - véleményem - szerint nagyon rossz. Én szeretem az állatokat. Oyama Sensei sohasem ölte meg az ökröt, azt a vágóhídon csinálták. De komolyan megsebesítette az állatot. Az ökör nem akart és soha sem kísérelt meg harcolni. Ez szomorú. Mondtam Draeger Senseinek, hogy ezt ne mutassuk meg a nyugatiaknak, mert nem tetszene nekik. Ő rám nézett és azt mondta, hogy ő (Oyama) nem volt teljesen őrült, és jó vacsoránk volt ez után. Oyama elmagyarázta, hogy ez előfordult a Kyokushin karate indulásánál, és szükség volt a nyilvánosságra. Hozzátette, hogy soha nem tenne újra ilyesmit. Mostanában sokszor olvastam, hogy Oyama sok bikát ölt meg az ő idejében. A jackpot egy Anglia, Franciaország, és Japán találkozó alatt volt, amikor valami kommentátor a tele stadionnak azt mondta, hogy Oyama 28 bikát ölt meg életében. Mekkora tudatlanság, és hülyeség lehetett ez! De így kezdődött az egész. Olvassák el az úgynevezett képregény-könyvét évekkel ez előttről, melyet egy tanítványa írt. Találnak egy történetet, amelyben a tanítvány azt mondja, hogy az "Amszterdami Szörnyeteg" (én) és Oyama Sensei elmentek egy bárba, ahol jakuzák vették körbe őket, felvették a küzdelmet és kisöpörték a termet. Nagyon sok vacsorám volt Oyama Senseiel, de sohasem mentem vele bárba és természetesen nem is ittam azokban a napokban. Azon kívül, akkoriban okkal, vagy ok nélkül megütni egy japán állampolgárt.olyan gyorsan kiutasítottak volna, hogy el sem hiszed. Tetejébe egy jakuza bár.ez túl sok!. Egy fanatikus japán jakuzával kezdeni - nagyszerű történet! Ha eggyel kikezdenék, a többi lelőne, kardélre hányna, vagy kettévágna. Nem tudom, miért írják ezeket a hülye történeteket. Még Matsui Sensei is megkérdezte, hogy milyen volt együtt küzdeni Oyamával a bárban! Azt hittem neki több esze van. A japánok el akarták hinni ezeket a történeteket. Amikor elmondtam neki mi is történt valójában, fel volt dúlva és azt mondta, hogy mindannyiunknak életben kellene tartani a legendákat. Nos, sajnálom. Túl keményen dolgoztam, testrészem törtem darabokra, ahhoz hogy hagyjam magam nevetség tárgyává válni ezek miatt a hülye történetek miatt. Emellett azt hiszem az igazság sokkal meglepőbb, mint bármilyen hülye hazugság.



8. Kérdés: Az összes technikai változással együtt az elmúlt harminc évben, gondolja, hogy vannak még tiszta karate stílusok, mint a Kyokushinkai, Shotokan, Shito-ryu, stb?
Válasz: Nem tudom mit ért "tiszta" alatt. Véleményem szerint minden stílusnak az alapmozdulatai tiszták a saját szemszögükből. Tudom nem sok budoka vagy magát budokának hívő, értheti az igazságot. A valóság az, hogy a legtöbb úgynevezett régi és híres stílusnak vége, mert széthullott. Sok különféle csoportokban fejezték be azon tény ellenére, hogy sokuk azt gondolta, hogy ők a "kemény fiúk". Amit elfelejtettek említeni, különösen Japánban, hogy sohasem nyertek egyetlen jó küzdelmet sem a világ nyugati részén, és mindannyian tudjuk, hogy a híres Kyokushinkai Világbajnokság bunda volt minden tekintetben. Csak meg kell kérdezni Nakamurát, aki otthagyta a new yorki honbut, mert az összes rohadt dolog, ami történt, zárt ajtók mögött zajlott. Ismerem ezt a szemét magatartást és mondtam Oyama Senseinek, hogy ne hagyja ezt, mert egy nap mindenki kitalál valamit. Egyébként a legtisztább stílust, ha visszamegyünk Okinavára, és Kínába ott találjuk meg, mert ők zöld utat kaptak, hogy visszatérjenek az igazi Wu-Shu nyomdokába. A jövőben hallani fogunk még Kínáról. Az egyik Shito-ryu iskola az egyik barátomé, a multimilliomos Jotsky Matsumuráé, ő 10. danos, és saját szervezete van. Gondoltam, hogy csatlakozom hozzá, mint alelnök, de Kenji Kurosaki - aki 10. danos a budokaiban - ellene volt, így elálltam a szándékomtól. Jotsky mutatott nekem egy katát az irodájában, és a mozdulatok nagyon jók voltak. Ami a többit illeti, tényleg nem sokat tudok a stílusok tisztaságáról.

9. Kérdés: Hasonlítsa össze azt az időt, amikor elkezdték az edzést, mi az ami a harcművészeti tréningekből manapság hiányzik?
Válasz: Nagyon egyszerű. Az igazi budoka - mint életmódot, vagy mint gyakorlatot - műveli a budót, tiszteli mestereit és sempaijait a dojóban. Manapság minden úgy látszik, hogy minden egy verseny lenne a magasabb övfokozatért, és futás a pénzvagonhoz. Szomorú de nem túl sok az olyan igazi budóka aki gyakorolja és tanítja a harcművészetet és a budó-életmódot. Még egyszer, az átlagember nem tud különbséget tenni és elveti ezt. Nézz meg néhány web-oldalt, az egy csomó f..ng aki az oldalakon alkudozik és harcol, ahelyett, hogy a dojóban töltené az idejét. Ha tudnák, hogy miről beszélnek, nem bűzlene annyira, de a legtöbbjük nem tudja. Még ha bebizonyítanám nekik azt, amit azelőtt tettem, de felismertem, hogy azaz én hülyeségem lenne, mert odadobhatod a majmot a mogyoróhoz, de nem kényszerítheted arra, hogy egyen is belőle, ők nagyon sok nevetséges dolgot mondanak. Persze soha semmiben nem segítenek. Amikor ezeknek az embereknek a szemébe nézel, akkor kitalálod, hogy egyetlen edzésnapot sem csináltak végig az elmúlt húsz vagy több évben. Kíváncsi lennék, hogyan teremtették elő a pénzt. Biztosan nem a budóval. Most amióta az ilyen emberek az Interneten vannak, és felszínre kerülnek a nevetséges vádak, továbbra is azt gondolom, hogy a régi napok jobbak voltak. Legalábbis ami a tiszteletet illeti.

10. Kérdés: Mi a véleménye a kick-boxról vagy más küzdősportokról, mint az UFC? (Utimate Fighting Chanpionship)
Válasz: 1989-ben Chris Dolman és én Tokióba utaztunk, hogy részt vegyünk az első szabad küzdelemben, amit Tokióban és Oszakában rendeztek. Ez volt az UWF. Nem sokkal ez után a szponzorok elkezdtek különbségeket kreálni közöttük. Persze a japán szervezőkről beszélek. Ne felejtsd el, hogy egykor és még most is sok pénz hoztak Japánban az ilyesféle események. Akira Maeda megalapította a "Rings Japan"-t. Ez végül feloszlott, pedig - úgy gondolom - jó szervezet volt. A szabad küzdelem vagy a teljes körű küzdelem - ahogyan én szeretem hívni - jó módja, hogy megmutassa teljes harci képességeit a szorítóban, másik oldalon pedig, hogy pénzt keressen. Ez tökéletesen különbözik az alap karatétól és becsületemre, a tradicionális budókáknak - azoknak, akik a tradicionális karatét vagy dzsúdót gyakorolják - nincs esélyük ezek ellen az MMA-s (Mixed Martial Arts) vagy NHB-s fickók ellen. Ne felejtsd el, hogy nincs olyan sok igazán jó "tökéletes" harcos a világon. Ez igazi férfit kíván, aki bírja a fájdalmat és nem fél a kemény rendszeres munkától, eddzi testét és átmegy sok fizikai fájdalmon és sérülésen. A full-contackt karate az első lépés egy tökéletes harcosnak, de ez több nézőpontot is magába foglal. Az egyik tanítványom tradicionális karatéval kezdte azután átnyergelt a full-contakt karatéra, az általam felépített programot követve a Budokaiban. Megnyerte a Daidi Jukut és háromszor a pankrációs bajnokságot. Később megnyerte a Pride-ot és a K-1-et. Háromszor verte meg K-1-ben a világbajnok Ernesto Hoostot.
Sajnos a bírók döntetlent ítéltek, mert tudták, hogy Hoost nagyon vonzó a japánok számára ezért be kellett juttatni őt a döntőbe. Mondok valamit. Amikor le vagy ütve, több menetben és van egy majdnem 5 hüvelyk (kb. 12 cm) hosszú seb a fejeden, az nem döntetlen. Egyébként Ernesto Hoost, a tanítványaim, tanítványa, Johan Vosé aki 6. danos, és Jan Plasé aki 8. danos a Budokaiban. Egy férfinek azt kell tennie, amit igazán akar. Ha nem tudsz megfelelni ezeknek a követelményeknek tekintet nélkül arra, hogy mi az, ne tedd, mert soha nem leszel boldog, és ezért soha nem hagyja, hogy megkapd a téged megillető jutalmat. De ha igazi harcos akarsz lenni, és bizonyítasz magadnak kick-boxban vagy MMA-ban, kemény munkában és nagyon nehéz játékban vagy. De soha ne feledd.néhány budoka - az igaziak - szeretik ezt az utat, így azt hiszem ez egy jó dolog. Hogy megvan az esélyük arra, hogy bizonyítsanak maguknak, még ha néhány ember, aki sohasem edzett igazán a harcművészetekben, sok pénzt keres rajta. A másik vicces dolog, ami mostanában történik. Hallhatsz vagy olvashatsz, hogy szemináriumot rendeznek pankrációs stílusban vagy Pride rendszerben stb. Ez az egész lósz.r. Emberek, akik egyszerűen a pénzért vannak benne, rohannak ezekre a szemináriumokra. Sok európai országban vannak "extrém harcosok" akikben nagyot lehet csalódni ezek közül sokan, nem tudják mi a jó istent csinálnak, különösen az alapozás területén. De legalább kint küzdenek ahelyett, hogy website-jaikon tettetnék, hogy micsoda kemény fickók.

(megj. - MMA, UFC, UWF, NHB, K-1, Pride, továbbá Kertrecharc, Absolute Fight, Pitfighting, Trapfighting, ASAX, SAFTA stb. - ezek minimális szabályokkal korlátozott hibrid, vagy kevert küzdelmi rendszerek. Bővebb információ: www.budomagazin.hu, www.thaifight.hu, www.thaifight.org )

11. Kérdés: Gondolja, hogy olyan események, mint az UFC és más NHB rendezvények reprezentálják a küzdelem igazi lényegét?
Válasz: Azon a módon hogyan ők csinálják, mert látod a valódi bajnokokat sok év kemény tréning után. Ez nem olyan, mint amikor bemutatnak egy katát, tudván, hogy az utcán a harcosok vagy a bokszolók s.gbe rúghatnák őket. Minden attól függ, hogy mit akarsz kapni a budótól. Ha háromszor egy héten megcsinálod a katád a dojóban és elégedett vagy, akkor a te elképzelésedet szolgálja. Abszolút semmi rossz nincs benne, ha ettől boldog vagy. De ha valaki elkezd kérkedni, hogy milyen jó és veszélyes is ő de igazából nem küzd, akkor nem csak hülye, de éretlen is. Az egész csak beszéd és semmi nincs mögötte. Ezt látod sok emberben manapság. Becsületemre, azt gondolom, hogy igazán az ez mellett harcolók, mint Muhammad Ali és más nagy bokszbajnokok bizonyították, hogy ők tudnak harcolni. Ennyi.


12. Kérdés: Gondolja, hogy a nyugati karate utolérte a japánt?
Válasz: Feltétlenül. A régi időkben előre örültünk, hogy japán dzsúdókákkal vagy karate mesterekkel találkoztunk, mert tanulni akartunk tőlük. Mindazonáltal ma, a nyugati világban sokkal jobb harcosok és mesterek vannak, mint keleten. Ez nem csak duma. Hosszú évek óta a japánok Európába és az Egyesült Államokba utaznak, hogy megtanulják, hogyan harcoljanak az MMA és az NHB versenyeken. Valójában nem találsz túl sok japán mestert, aki Európában tanít, mert többé nincs rájuk szükség. Egyrészt ez jó, de olyan budókát, mint én, aki emlékszik a régi időkre ez elszomorít, visszavágyom második hazámba, Japánba és hiányoznak régi senseieim. Ők mára már majdnem mind meghaltak, de én szeretettel emlékszem rájuk, és fényképeik vannak róluk szerte az otthonomban. Tudom, idővel sok dolog változik, és néha nem a legjobbra fordul. Amikor japán barátaim elvesztették a dzsúdó világkupát 1970-ben, Párizsban, nagyon szomorú voltam, még ha honfitársam Anton Geesink volt is a győztes. Az a nap egy korszak kezdete volt. A japán hegemónia véglegesen megtört és manapság bárki nyerhet karate világversenyt vagy olimpiai dzsúdót. Régen, ha tíz japán elindult egy világbajnokságon, mind nyert. Karate ebben különbözött a kezdetektől. A shotokanosok sohasem nyertek címet igazi kiütéses küzdelemben. A wado-ryusok sem. A kezdetektől, 1970-től a Kyokushinkai lett a vezető stílus, és néhány japán harcos nagyon jó volt, amíg Willy Williams fel nem tűnt és le nem győzte őket. Ők nem álltak meg a fejlődésben (a nyugatiak) és a gaiji (nem japán, idegen, külföldi) nyert, új ajtókat tárva fel minden belépő számára.

13. Kérdés: Ön szerint vannak-e alapvető különbségek a technikai megközelítés és a fizikai képességek szempontjából, egy japán és egy nyugati karatékát összehasonlítva?
Válasz: Igen. Fizikai szempontból egy japán sokkal hajlékonyabb, mint az átlagos európai vagy amerikai. Bizonyos fokig ez előny kellene, hogy legyen. A valóságban nem az, és a teljes mentális képessége az európaiaknak és az amerikaiaknak sokkal erősebb, mint az átlagos japáné. Ez egy mélyen gyökerező probléma, de azt hiszem, hogy az átlagos japán sokkal keményebben gyakorol, mint azt a nyugati teszi.

14. Kérdés: A karatét és a dzsúdót manapság gyakran sportnak nevezik. Egyetért ezzel a definícióval?
Válasz: Természetesen ezek sportok, és kár, hogy a versenyzők nem tudnak több pénzt keresni, vagy jól élni a versenyzésből. Ez különösen azokra vonatkozik, akik valóban kiválasztottak és életük minden idejét ennek szentelik. Ha megnézem a futballistákat, milliomosokat látok mindenütt. A legtöbbjük a nevét is nehezen tudja leírni. Ha nem lettek volna elég szerencsések ahhoz, hogy megtegyék azt, amit a pályán meg kell tenniük, akkor még egy csatornatisztító állásuk sem lenne Marokkóban. Ezért ha egy jó karatéka keményen eddz, és eljut addig, hogy egy csomó címet nyerjen, akkor azt hiszem, többet érdemel annál, mint, hogy amatőrnek tekintsék. Ugyanez vonatkozik a dzsúdókákra és az összes MMA harcosra. A válaszom újra igen. Sportok a legfelső szinten, de pénz nincs bennük.

15. Kérdés: Gondolja-e hogy messzebbre kell mennie harcművészeti tanulmányai során?
Válasz: Igen. Az első dolog, amit egy embernek szükséges megtenni, megpróbálni megérteni mindjárt a fejében. Ez a koncepció különösen vonatkozik azokra, akik sohasem tettek semmi jót a harcművészetekért főleg, mert sohasem edzettek keményen és nem vetették magukat alá próbatételnek. Szomorú, hogy hány olyan ember van, aki sohasem edzett igazán, nem járt edzésre és félrevezette a tanítványokat. Néha kapok leveleket, meghívnak, hogy látogassak el hozzájuk és tartsak szemináriumot. Én úgynevezett profi vagyok, de bárhová elmegyek, ha fizetik az utazásomat. Miért? Mert szeretem látni a szenvedélyes és átszellemült embereket. Ha adsz nekik esélyt, és keményen edzenek, kiváló budóka lesz belőlük. Manapság a testem nem tudja megcsinálni azt, amit régen megtett. De ha bemelegedett, akkor komoly ütéseket tudok végrehajtani. Hidd el nekem. A legtöbbször a lélek az, ami mindig harmadik sebességgel dolgozik. Idővel elhagytam, most arra használom, megmutassam más budókáknak, miről szól az igazi budo...és ez remélem segíteni fog nekik hosszú ideig az után, hogy én elmentem.

16. Kérdés: Gondolja, hogy segít a karate pusztakezes technikáit fegyverekkel oktatni?
Válasz: Nem egészen, különösen ha a szándékod a pusztakezes küzdelem fegyelmi oldala. Emellett nem sétálgathatsz az utcán fegyverekkel. Miden esetre a fegyveres edzés fogódzót adhat, ha meg kell magad védeni valaki ellen, aki fegyverrel támad. Akkor segít. A versenyen a full-contact rendszerben nem válik be. Csak azért csinálom, hogy jobban megértsem a japán Bushidót, a fegyelmet, és a régi idők érzését, amikor a kard megölhetett, vagy hőssé tehetett. Találkozni azokkal az átkozottul jó mesterekkel, és érezni szellemüket, amely az élő budo hatalmas útja volt és megérteni honnan is ered ez az egész. A világért sem maradtam volna le róla, de nem fog segíteni neked dzsúdóban, karatéban vagy bármilyen küzdősportban, amikor szembe kell nézned egy pusztakezes ellenféllel. (megj. - Kaicho Bluming mesterfokozattal rendelkezik Kendóban, Iai-dóban, és még néhány fegyveres harcművészetben is)

17. Kérdés: Mi a véleménye a makiwara tréningekről?
Válasz: Amikor először láttam Peter Urban, Kurosaki Sensei, és Mas Oyama seikenjeit, azt gondoltam ez az igazi karatéka védjegye. Bizonyos fokig így is van, de másrészt ismerek sok úgynevezett budókát, akik hatalmas seikenjeik ellenére vesztenének a nagymamámmal szemben, aki elverné a feneküket egy esernyővel. Ezért a nagy seikenek nem jelentik feltétlenül azt, hogy a férfi jó harcos. Ez egyszerűen látszat. Sok makiwara-gyakorlatot csináltam, és elmondhatom, ez kikészíti az embert, ha korrekt módon csinálod. Amikor először használtam a makiwarát, a kezeim duzzadtak voltak egy óriási hólyaggal a kézfejemen. Amikor megmutattam Mas Oyamának a következő napon, azt mondta: "Jó. Most menj és ismételd még kétszázszor." Először beteggé tesz, mert érzed, ahogy a hólyagok felrobbannak. A súrlódás egy borzasztó vizes hangot ad, majdnem olyan, mint mikor valaki kést szúr a hátsómba. Két héttel később téglákat törtem ugyanazzal a kézzel és ez volt a vége. Karatés kezeim voltak. A "normál" karate gyakorlatban ez természetesen nem szükséges. Ha úgynevezett karate oktató vagy, akinek be kell mutatnia azt, amiről beszél akkor ilyennek, kell lennie. Én át tudom törni a falat minden erőmet összeszedve, és nem érzek semmit. Ha valós veszélyben vagyok, tudom, hogy van egy fegyverem, amiben megbízhatok, amikor ütök és fogok, ebben biztos lehetek.

18. Kérdés: Ön tanulja és oktatja a harcművészetet. Mennyiben különbözik személyes edzésterve és oktatási programja?
Válasz: Nagyon sok függ az életkortól. A fiataloknak azt kellene tenniük, amit én ahhoz, hogy a bajnokok és harcosok egy különleges kasztjához tartozzanak. Eddz és maradj velük. Légy igazi karate sensei. Ha idősebb vagy, akkor ne csináld utánam a földharcot, kemény ellenfelekkel. Ne feledd a sérülések, amiket fiatalon szereztél, nyomot hagynak benned, és azok, amiket hetven évesen szerzel, nem múlnak el olyan gyorsan, mint amiket fiatal kölyök korodban kaptál. Higgy nekem. A régi sérülések nagy szerepet játszanak a napi életedben miután ötven, vagy hatvan éves leszel. Az izületi gyulladás ezekkel a régi csukló és csonttörésekkel kezdődik. Becsülettel mondhatom, hogy nemigen volt egyetlen napom sem az utóbbi harminc évben egy kis fájdalom nélkül.és ez rosszabb, mint amilyennek hangzik. Az orvosom azt mondta, hogy jobb lenne abbahagynom a küzdelmet. De én mondtam neki, hogy ez a hobbim és ezt az árat meg kell fizetnem érte. Ha abbahagyom meghalok. Engedd meg, hogy visszatérjek a kérdésedre. Jobb, ha különböző csoportok vannak. Egy azoknak azok számára, akik gyakorolni akarnak, de nem küzdenek, egy a budo iránt érdeklődők számára és egy valódi harcosoknak, akik indulni akarna profi versenyeken. Nem szabad őket összevonni, mert azt kapják, ami én kaptam régen: néhány borzasztóan jó harcos és egy csomó tanítvány, akik olyan gyorsan szétszéledtek, amikor a beiratkozás után meglátták, hogy milyen keményen bántak a többi harcosok a fickóval az edzésen. Akkoriban ez engem nem érdekelt, mert mint üzleti partner érdekeltségem volt egy kaszinóban, ami jól jövedelmezett. Ez az oka, amiért mi nyertük az összes bajnokságot judóban, karatéban, a szabad küzdelemben. A tanítványok, akik azokba az osztályokba jártak igazi harcosok lettek. Ez az iskola küzdelmi oldalról nézve jó volt, üzleti szempontból viszont nem.

19. Kérdés: Amikor a karate művészetének oktatásában, az önvédelem, a sport, vagy a hagyomány a legfontosabb elem?
Válasz: A válaszom az, hogy mindhárom szempont kombinációja, de van valami nagyon fontos, amire itt emlékeznünk kell. Amikor egy új belépő folyamodik tagságért, nem a katát tanulókhoz csatlakozik. Sok embert meg akar verni az utcán. Vannak, akik azt mondják, hogy nem ezért jönnek, hanem a harcművészetek spirituális oldala érdekli őket, akkor egy nagyon jó hazudozó áll előtted. Volt néhány punkom, a 1960-as 70-es években. Ezeket kezdetben nagyon megvertem csak, hogy megmutassam nekik, ki a főnök, ki a sensei a dojóban. Sokuk nem tudta ezt elfogadni és elment, de néhányukból egész jó budóka vált. Folytatták az edzést és megjavultak, mesterekké, harcosokká váltak, az utcán nagyon ritkán kellett verekedniük. Ezt a típusú budókát szeretem és ez az, amiért az egészet érdemes csinálni. Nem szeretem azokat, akik az Interneten, a weboldalaikon hazudoznak.

20. Kérdés: Nagyon feldúltnak látszik az Interneten csetelő emberekkel kapcsolatban. Miért?
Válasz: Mert ez nagyon könnyű eszköze azoknak a gyáváknak, akiknek nincs bátorságuk - és szeretnék itt más szót használni - hogy kritizálja és pocskondiázza azokat, akik egész életüket a budónak szentelik, és ezt sérüléseik is bizonyítják. Nagyon könnyű írni és mocskolódni, de lehetetlen megtalálni egyet is ezek közül a gyávák közül, aki megmutatná magát, és a szemedbe mondaná a dolgokat, és közéjük vághatnál az öklöddel. A duma olcsó, és az Internet segít terjeszteni.

21. Kérdés: Mi a megfelelő arány a kata és a kumite között?
Válasz: Én hoztam az úgynevezett új katát Európába először 1961-ben és aztán újra 1966-ban. Még bajnokságokat is nyertünk ebben a kategóriában. Ismétlem, hiszem, hogy fontos külön csoportokat létrehozni a karate különleges szempontjai szerint. Ugyanakkor egy harcosnak nem szabad elfelejteni, hogy mikor aláveti magát a dan vizsgának - különösen magasabb dan fokozatra - a hibátlan katát, egy tökéletes tudásszinttel kell bemutatnia. Ha ő bajnok, akkor el kell jutni a technikák jó megértéséhez, és be is kell mutatnia a helyes technikákat a megfelelő módon, mert a karate több mint küzdelem. Mindenkinek azt az utat kell járni, ahogyan látja a harcművészetet, ahogyan a legjobban tudja alkalmazni a dojójában, és a mi a legjobb a tanítványainak. Az International Budo Kai soha nem írta elő, hogyan kell a dolgokat csinálni a dojón belül. De amikor a tanítványok vizsgázni jönnek, akkor láthatod, hogy milyen a mesterük és mit oktat a dojójában. A tanítványok visszatükrözik a mestereiket sokféle módon. Gondoskodnod kell a szabadságról, (értsd kreativitásról) ugyanakkor fenn kell tartanod egy jó szerkezetet a harcművészet fejlődése számára. Ha a karatésok a kezdetektől ezt tették volna, a karate most nagyobb lenne, mint a labdarúgás.

22. Kérdés: Sensei, van-e olyan általános tanácsa, amire gondja lenne, hogy továbbadja a fiatal karatékáknak?
Válasz: Először figyeljen és gondolkodjon arról, amit már elmondtam. Higgyen bennem, én mindent megtanultam a nehéz úton. Aztán kíváncsi lélekkel nézze meg, amit a legsikeresebb iskolák csinálnak. Figyelje a mestereket, próbálja utánozni azokat az elemeket, amiknek a hitelességet, és a sikeres köszönhetik. Addig ne menjen le egy dojóba se, ne kezdjen edzeni, amíg nincs összehasonlítási alapja. Ha harcos akarsz lenni, akkor tanulj egy olyan híres sensei alatt, aki jó harcos volt fiatalabb korában. Ha nem a küzdelem érdekel, hanem inkább a budo, akkor keress egy dojót, jó emberekkel és egy hiteles senseit, és nem baj, ha nem ő a legnagyobb harcos. A döntés fölöttébb személyes. Én mindig megkerestem a legjobb mestert abból az aspektusból, hogy fejlődni akartam. Egyetlen oktató sem adhat meg mindent, amire szükséged van. Ezért ne félj megkeresni azt a mestert, aki gondoskodhat rólad azokkal a dolgokkal együtt, amit akarsz, és amire szükséged van a célból, hogy boldog légy a budó-tanulásod terén.

23. Kérdés: Néhány ember azt gondolja, hogy célszerű Japánba menni, tanulni. Osztozik velük nézeteikben?
Válasz: Annak az időnek vége, amikor az erősebbé, jobbá válás volt a cél. Ne felejtsd el, hogy a legjobb harcosok manapság nem Japánból jönnek. Nézd a Pride-ot és a K-1-et. Az európai és amerikai harcosok - nem a japánok - nyerik ezeket a versenyeket. A tradicionális karate stílusúak a Shotokanból, Goju-ryuból, Wado-ryuból stb. valók nem nyernek versenyeket. Legalábbis nem az utóbbi évtizedben. Nem hiszem, hogy el kell menni Japánba ahhoz, hogy megtanulj profi módon küzdeni, de igazán szórakoztató dolog odamenni, megtapasztalni a dolgokat. Ha elmész, és ott maradsz egy ideig, megtapasztalhatsz sok érdekes dolgot. Ajánlom bárkinek, hogy töltsön legalább pár hónapot Japánban, csak, hogy fogalma legyen a budo hagyományos oldaláról. Ez függ a harci étvágyadtól, válaszd azt a módot, amely megfelel képességeidnek.

24. Kérdés: Mik a fő változások a harcművészetben azóta, hogy elkezdte az edzést?
Válasz: A régi japán iskolák minden stílusban túl sok részre szakadtak. Mindenki kiskirály akar lenni a saját stílusában, de elfelejti, hogy ideái más emberektől, régi senseiektől származnak. Nagyon szórakoztató.körbejárnak, hogy mindenkinek elmondják a stílusukban az új megközelítésüket, és ez valóban lósz.r. Büszke vagyok rá, hogy megtartottam Mas Oyama stílusát a Budokaiban. Büszkén mondhatom, hogy én mutattam be elsőként Oyama Senseinek 1966-ban, a teljes karate kombinációt, amit most kevert harcművészetnek neveznek. Ez egyharmad karate és kick-box, egyharmad dobástechnikák és egyharmad földharc. A mentalitás is sokat változott. Mondtam a tanítványaimnak, hogy nézzenek szét más dojókban és gyakoroljanak velük, amikor más városba utaznak, vagy szabadságon vannak. Mindig tanulhatsz valakitől, még ha a mester nem is nagyon ismert. Más fő változások vannak a természetesen a K-1-ben és az olyan kemény rendezvényeken, mint az NHB, MMA vagy az UFC. Ezek örökre forradalmasították a harcművészetek világát. Ami a többit illeti, a tradicionális karate stílusok, mint a Shotokan nem változott. A régi JKA (Japan Karate Association) kiveszett, amint a karate biznisz a csúcsra ért. Nincs egy "kizárólagos" honbu dojójuk, és a Shotokan most csak egy jól ismert név, semmi több. A Kyokushinkai ugyan ezen az úton járt miután a Kancho (Oyama) elment. Úgy látszott, hogy néhány csúcs-oktató legalább olyan keményen dolgozik, de sohasem fognak úgy ráakadni a témára, mint Mas Oyama tette. A régi Kyokushinkai szakított sok különböző csoporttal és néhány ezer dojóval. Egyébkén ők mindannyian igazi példái a modern roninoknak. Ez szomorú, nagyon szomorú.

25. Kérdés: Kivel szeretett volna még edzeni, akivel végül nem sikerül?
Válasz: Senkivel. Azért mondom ezt, mert szerencsés voltam, hogy találkoztam és edzettem a leghíresebb és leglegendásabb senseiekkel Japánban 1959 és 1980 között. Nem hiszem, hogy hiányoltam bármit is. Az egyik legjobb Donn F. Draeger volt. Ő valóban azzá tett, aki lettem dzsúdóban és olyan testet kreált amilyenre mindig is vágytam. 1959-ben sovány 79 kilósból szolid 102 kilós dinamót teremtett belőlem. Felkerültem a csúcsra, mert megvolt egy középsúlyút jellemző hajlékonyságom és gyorsaságom, viszont egy nehézsúlyút jellemző testem és erőm. Aztán természetesen ott volt Oyama Sensei és különösen Kenji Kurosaki Sensei. A Kodokan dzsudóban az összes híres bajnokkal és senseijel a Kenshuseiben. Ott volt Mifune, Daigo, Osawa, Kaminaga Inokuma, Koga, stb. Bo-jitsuban Shimzu Sensei és Ichitaro Kuroda Sensei. Yamaguchi "a Macska" nagyon jó barátom volt. Ahogyan Frank Sinatra énekelte: "Meg volt mindenem." Nagyon szerencsés voltam, mert nem szenvedtem sérülést a korábbi évek alatt. Ezért tudtam igazán keményen küzdeni sok évig. Érdekes dolog, hogy a japánok könyvet írtak az életemről.

26. Kérdés: Mit mondana annak, aki érdeklődik a karate-do iránt?
Válasz: Ha valóban 100%-ot ad bele akkor nagyon kemény de jutalmazott élet áll előtte. Én ezt tettem és teszem most is. Amikor komolyan keresel egy senseit - aki nem kell, hogy japán legyen, de gondoskodjon rólad, hogy átess a tűzkeresztségen, egy igazi harcmezőn - találj egy olyat, aki megtanít arra, hogyan egy légy önmagaddal. Okinava elrejtőzött a nyilvánosság elől a harcművészetek világába, de mostanában egyre jobban kitárulkozik. Hallottam, hogy van néhány nagyon jó sensei Okinaván, de nem ismerem őket.

27. Kérdés: Mi motiválja még ennyi év után?
Válasz: A tanítványaim, és az az öröm, hogy látom őket végigmenni a bajnokká válás útján. Ők értik annak a három elemnek a jelentőségét, amiről ezelőtt beszéltünk. Ez a full-contact karate, a dobástechnikák és a földharc. Én tényleg meghalnék, ha nem tudnék semmit sem csinálni. Az megölne. Azok az emberek, akik hülye dolgokat beszélnek, ők tartanak életben, mert be akarom bizonyítani az igazi budókáknak, hogy mit lehet tenni, ha már 70 éves vagy. A régi sérülések hatnak rám. Amikor két évvel ezelőtt átestem egy nagy kivizsgáláson a holland veteránok kórházában, az orvosok azt mondták, hogy jól fejlett izületi gyulladásom van a csuklómban, ami igencsak fájt azokban a kemény években. Az mondták, ne vegyem félvállról, de én azt mondtam: "Jon Bluming vagyok. gyerünk. Nincs megállás!!!" Pedig igazuk volt. Rosszabbodott. 220 dollár katonai nyugdíjat is kapok havonta. De ne aggódj. Tudok még oktatni, és képes vagyok körbe mozogni. Szeretek jókat bukfencezni a földön fiatal tanítványaimmal. Így csak várom és nézem, hol lesz vége ennek. Természetesen nem túl hamar, ha rajtam múlik.

28. Kérdés: Gondolja, hogy szükséges szabad küzdelemmel és utcai önvédelemmel foglalkozni?
Válasz: Igen, természetesen igen. Mindig is ez volt a célom a budo-karrieremben. Olyan rendszert akartam teremteni, amely jó s sport küzdelemre, - és némi módosítással - eredményes az utcai harcban. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerült. Utálom az úgynevezett "budo-szakértőket" akik csak a budo magasabb céljaiért tanítanak, mint azok a spirituális dolgok, a meditációt is beleértve. A hagyomány, és etikett, a hivatalos szellem, a tisztelet egymás iránt a dojóban és tisztelet az ellenfelek iránt. Ezek mind nagyszerű dolgok de én nem tudok tiszteletet mutatni olyan "híres sensei" iránt, aki semmit nem tett a harcművészetért, és a fokozatait azért kapta, hogy tagokat toborozzon, és csatlakozzon a japán szervezethez. Amikor ezek az embereknek küzdeniük kellett volna, gyáván eltűntek. Én eltudom mondom bárkinek, hogy ki kicsoda és ezt bizonyítani is tudom.

29. Kérdés:
A modern karate elmozdult a bunkaiból a katák gyakorlásának irányába. Mennyire fontos a bunkai a karate-do megértése szempontjából?
Válasz: Ez a karate része és ez a rész mindig a karate igazi lényegéhez kapcsolódott. Ez igaz a régi, hagyományos stílusok tekintetében. Ez, az az út, amely megmutatja, hogyan csinálhatod a wazát, (technikát) a mozgások kombinációjában, figyelmen kívül hagyva azt, hogy kitől tanulsz. De sohasem láttam olyan kata bajnokot, aki megverte volna a nagymamámat, ha annak esernyő volt a kezében. Tudnod kell, hogyan harcolj a dojóban és, hogyan védd meg magad az utcán. Különben ugyan a valós harc szempontjából a kata totális szemét, de egyet kell értenem azzal, hogy jó gyakorlás.

30. Kérdés: Mi a filozófiai alapja a karate tréningeknek?
Válasz: Igazi harcosnak lenni. Mindig ez volt az egyik célom. Mindig nagyra becsültem és becsülöm a régi buddhista szerzeteseket a régi Japánban. Ők igaz emberek voltak, akik nem hittek semmiféle élet elpusztításában. De ha valaki ártani akart neki, akkor vad harcosokká váltak. A daimyo (a kerület hercege) mindig mély tisztelettel viseltetett irántuk és mindig a saját oldalán akarta tudni őket, mert függött a megbecsülésüktől, a lojalitásuktól, és a harci képességüktől. Másrészt nagyszerű emberek voltak, akik mindig segítettek a gyengéknek. A másik célom az volt, hogy olyan jó emberi lénnyé váljak, mint ezek az emberek és az én kis körömben úgy gondolom ez sikerült is nekem. Amikor megnyitottam a dojómat Amszterdamban, 1961-ben és én voltam a dzsúdó nemzeti válogatott vezető edzője, azt mondtam a tanítványaimnak: "Barátaim a küzdelem egy új rendszerét fogom tanítani nektek, amit karaténak hívnak. Ha használjátok ezt az utcán, vagy bárhol csak mutogatjátok akkor ki foglak rugdosni benneteket a dojómból. Másrészt, ha megtámadnak, vagy bármi módon molesztálnak benneteket, és ti nem juttatjátok kórházba a támadókat, akkor ugyancsak kikergetlek benneteket a Kyokushinkai-kanból és a Budokaiból." Ez mindig dolgozott bennem, hogy egyensúlyba tartsam a mély és alapos filozófiával. Nem akarok egy filozófiával teli lósz.rt, ami papíron jól hangzik, de senki sem tudja átültetni a napi gyakorlatba. Számomra mindig életstílust jelentett, és szerencsés voltam, mert sok pénzt kerestem a kaszinókkal Amszterdamban, mint csendestárs, mert sohasem kereshettem volna ennyit a karate vagy a dzsúdó oktatással. Egyszerűen ez mellett jutottam el ide. A kaszinók miatt - 1970-től 1980-ig - legtöbbször úgy csinálhattam ezt, mint egy hobbit, vagy mint egy félhivatásos, de jegyzett budókaként teszem ezt addig, ameddig a testem engedi.

31. Kérdés: Hogyan bővítheti egy gyakorló a karate spirituális szempontjának megértését?
Válasz: Ez minden egyes budóka egyéniségétől és az érdeklődésétől függ. Ha a tanítvány a dojóban van figyelem őt és kikérdezem, hogy kitaláljam mit is akar valójában a karatén kívül, és aztán onnan közelítem meg. Egy kezdő budókának óvatosnak kell lenni a budo úgynevezett spirituális szempontjaival, mert sok lósz...r van ebben a számban. Nem szeretek erről túl sokat beszélni, mert a legvégén a személyes tapasztalat és a szavak nem tudják leírni azt, amit fel kell fedezned és érezned magadban. Először nézzünk a sensei hátterébe és lássuk, hogy ő valóban az, mint amit másoktól megkövetel. Ha igen, akkor legalább tudod, hogy jó úton vagy.

32. Kérdés: Hiányzik-e valami abból, ahogyan a manapság a harcművészeteket tanítják?
Válasz: Igazából nem nagyon hiszem. Talán régebben nem volt ilyen sok mester mindenfelé. Általában a bajnokok a korai dzsúdós időkben utaztak körbe a világban, hogy tanítsanak. Nagyon jó állásuk volt. Az tény, hogy annyira jó volt, hogy nekünk többé nem volt rájuk szükségünk. Európában ma jobb mesterek vannak, mint Japánban. Persze van néhány kivétel ez alól a szabály alól. Ugyan ez vonatkozik a karatéra is. Kendóban viszont még a japánok az igazi mesterek.

33. Kérdés: Mit tekinthet egy sikeres budóka, a legfontosabb emberi tulajdonságainak?
Válasz: A becsületességet. A dojómban nincs vallásos prédikáció, nincs diszkrimináció, vagy egyéb lósz.r. Csak edzeni akarunk. Tedd a dojót testvéries hangulatúvá, legyen egyfajta budo-család. Amit tanultál, azt be kell mutatnod később másoknak, és segítened kell az alacsonyabb övfokozatúaknak, hogy általad magasabb szintre juthassanak. Ne verd a kezdőket azért, hogy megmutasd, milyen jó vagy, mert nem azért jönnek edzésre, hogy egy erőszakos fickó elverje őket. Különösen fontos egy sensei számára, hogy az ilyen agresszív embereket leállítsa, mert rontják a dojo imázsát. Nem kell elhinni az összes híres történetet, amik hazugsággá váltak. Például nem gondolom, hogy el kell hinni mindazt, amit rólam írtak az elmúlt harminc év alatt. Hogy megöltem egy jakuzát küzdelemben, egy bárban, hogy azután Mas Oyama Sensei kimentett és utána nagyon megvert stb. Hihetetlen! Oyama Senseiel sohasem küzdöttünk egymással, sem a baráti időkben, sem később. Ő a mesterem volt és sok olyan dologra megtanított, amit tovább adtam, és amit már elmondtam ebben az interjúban.

34. Kérdés: Milyen tanácsot adna a tanítványoknak az olyan kiegészítő edzésekkel kapcsolatban, mint a súlyzós edzés, nyújtás-lazítás, futás stb.?
Válasz: Amikor a honbu dojóba mentem 1966-ban hat hónapra, akkor nagyon keményen edzettem a kondi terembe Korakuenbe. Ez alatt találkoztam az orosz (szovjet?) nemzeti válogatott olimpiai sport- és pályaedzőjével. Vele volt híres csapatának néhány tagja. Nagyon nehéz súlyokkal a lábukon edzettek. Kérdeztem az edzőt, hogy mi ez az egész. Donn Dreager is ott volt, és sok infót kaptunk. Többek között azt mondta, hogy még egy asztalitenisz játékosnak is edzenie kell a súlyzókkal, és képesnek kell lennie felemelni a saját súlyát a feje fölé. A súlyzós edzés nagyon fontos aspektusa egy teljes körű fizikális kondicionáló programnak, főleg egy olyan igazán jó edző vezetésével, aki tudja, hogy az anyaga felbecsülhetetlen. Máskülönben ellened fog dolgozni és súlyosan megsérülsz, az inkorrekt edzés eredményeképpen. Szerencsém volt, hogy a világon a legjobb edzőm volt abban az időben és ő olyanná tett amilyen manapság vagyok. Ő volt Donn F. Dreager. Megmutatta nekem és más dzsudókáknak, a súlyzós edzés különlegességét a dzsúdóra alkalmazva. A bajnokok egyike Isao Inokuma volt, aki hat hónap súlyzós edzés után megnyerte az össz-japán bajnokságot pedig csak 86 kg volt. Viszont olyan erős volt, mint egy elefánt. Az edzések felépítése az, hogy 20% súlyzózás, - egy héten háromszor reggelente - 80% teljes egészében a dzsudó gyakorlása, uchikomi (belharc) és küzdelem. Bármelyik sportban szükség van súlyzós edzésre, hogy kiegészítsd a tudásodat, de ez tudományos úton teljesül egy igazi mester vezetése alatt, aki tudja, hogy mit tegyen a különleges fegyelmeddel. Ez a speciális edzés. Az nem számít, hogy tenisz, dzsúdó, karate vagy labdarúgás. Dreager segített nekem abban, hogy 70 kilósból szolid 102 kilóssá váljak nyolc hónap alatt, de mindig a fülembe ültette a bogarat és ilyesmiket suttogott: "Jon, ne hagyd, hogy a súlyzók jelentsék a dzsúdót neked. Nem számít milyen fáradt vagy a súlyzózás után, menj el a központi dojóba küzdj meg mindenkivel, akivel csak lehet, mert ettől szerzel kitartást és gyakorlatot az igazi dzsúdóhoz. Soha ne hagyd, hogy a súlyok uralják a technikáidat, de használd ezt az extra erőt arra, hogy csiszold a wazát és a tokui-wazát és tartsd meg a gyorsaságodat a mozgékonyságodat úgy mint egy középsúlyú." Ez az abszolút csúcsra vitt, és mélyen az adósa vagyok. Rákban halt meg 61 évesen. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá.

35. Kérdés: Mik a legfontosabb tulajdonságai egy tanítványnak?
Válasz: Eltökéltnek lenni, hogy eléje azt a célt, amit kitűzött maga elé. Lelkesnek és engedelmesnek kell lennie, hogy elsajátítsa azt, amire a sensei tanítja őt, segítenie kell másoknak, követnie kell a budo hagyományát és etikettjét, legyen szerény, és soha ne váljon kellemetlenné, ha egyszer bajnokká lesz, amiért nem követte ezeket a fontos szabályokat. 1964-ben kirúgtam a dojómból a nyugati világ leghíresebb dzsúdósát. Őt Willem Ruskának hívták, kétszeres olimpiai érmes és háromszoros világbajnok volt. Nem törődöm hírnévvel vagy a bajnoki címmel, ha nem emberi módon viselkedik másokkal.

36. Kérdés: Miért van az, az ön véleménye szerint, sok tanítvány két vagy három év edzés után eltűnik?
Válasz: Számos oka van. Talán nem érték el céljaikat, megunták vagy egyszerűen a mondern életstílus miatt. Azok, akik itt ragadnak, azok igazán eldöntötték, hogy akár oktatóként, akár harcosként feljutnak a csúcsra. Csak hát három év alatt nem sokat látsz a budo spirituális jutalmaiból. Azt megkapod, ha eléred a célod, és mikor a budo az életed részévé válik. Amikor megkérdeztem egykori Kodokan és Kenshusei mesteremet Daigo Senseit, hogy miért teljesítenek a japán dzsudókák olyan szegényesen a bajnokságokon, ő azt mondta: "Gazdagok vagyunk, és a tanítványok nem éhesek többé." Ezzel eleget mondott.

37. Kérdés: Nagyon keveset írnak önről a magazinok. Ön komolyan nem boldogul a nyilvánossággal akár csak jó néhány harcművész. Miért?
Válasz: Mert nekem nem kell. Most (2003-ban) 70 éves vagyok, így mi a jó istent csináljak azzal, ha ők írnak rólam, és úgynevezett legendává tesznek engem? Azután olvasod az Interneten a legmegdöbbentőbb marhaságokat rólam, és más ismert budo személyiségekről. De én távol akarok maradni az ilyen emberektől. Szeretek oktatni és bemutatót tartani jeles tanítványaimnak az ötleteimről. Ha figyelnek és látják a fényt, én boldog vagyok. De ne röhögtessük ki magunkat. Európában volt idő, amikor majdnem minden nap benne voltam az újságokban és a magazinokban. Most ilyesmi talán csak minden hónapban történik. A legnagyobb sikerem az volt, amikor a testőre lehettem a szeretett Bernhard hercegnek, Hollandia Hercegének. Kivettem részem a nyilvánosságból nekem elhiheted.

38. Kérdés: Voltak idők, amikor félelmet érzett a karate edzéseken?
Válasz: Igen, de főleg akkor, amikor eltörtem egy testrészem a kemény edzés miatt. Sohasem féltem akkor, amikor szembekerültem egy ellenféllel a szőnyegen. Manapság félek az izületi gyulladástól és a régi sérülésektől, mert ezek pokoli fájdalmat okoznak nekem. Félek, mert ezek a közeljövőben meg fogna akadályozni abban, hogy gyakoroljam a hobbim a hivatásom, ami az oktatás, a küzdelem fiatal tanítványaimmal, és a budo. Ez az, ami igazán megrémít.

39. Kérdés: Mit tudna még mesélni a nagy Donn F. Dreagerről?
Válasz: Könyvet írhatnék Donn F. Dreagerről, és a hozzá fűződő kalandjaimról. Ő igazi senseiem volt a kezdetek óta, amikor felvett engem és megkért, hogy segítsek bebizonyítani neki a lényeget egy osztályba. A karate és a dzsúdó jobbá vált, amikor tudományosan kidolgozott rendszer szerint súlyzókkal kezdtek edzeni. Így a dzsúdó edzések vezetése mindazon külföldi tanítványok számára a Kodokanban megfizethetetlen volt. Az ő személyes vezetése hozta meg Inokuma számára a sikert, mert Donn volt az, aki belőle igazi világbajnokot csinált, senki más. Donn mindig velünk volt. Mindig viccelt, mint egy tengerésztiszt a szárazföldi bevetéssel. Amikor 19 éves volt Guadalcanalnál járt, és találatot kapott egy orvlövésztől, nagyon közel a szívéhez. Megkapta az ezüst csillagot és tiszt lett. Később a koreai háborúban kapitányi rangot kapott és századparancsnok lett. El tudok mondani néhány szép történetet. Röviden nagyon sok Kodokan mesterrel küzdhetett azokban az időkben beleértve az összes 8. 9. és 10. danost is.
Ő sohasem kapta meg a Kodokanban a 6. danját, mert nem folytatta tovább azt a lósz.rt. (megj. - Ezekben az időkben a Kodokanon belül személyi ellentétek feszülhettek.)
Nagyobb hangsúly fektetett a Bo-jutsura, a Kendóra, és a Iai-jutsura, a Japán Kendo Szövetségben. Mi 1959-ben kezdtük együtt. 1966-ban megkaptam a 4. dant (Iai-jutsuban) és Donn évekkel később a 8.-at. Ő volt a legjobb barát, legjobb edző, és sensei, akit valaha is láttam és hidd el nekem, én láttam mindegyiket. Nyugodj békében öreg barátom. Én igazán szerettelek.

40. Kérdés: Végül Sensei, ha hagynia kellene egy utolsó üzenetet a jövő nemzedék számára, mi lenne az?
Válasz: Álljanak le a civódással és mellőzzék a féltékenységet. Ha valamit akarsz mondani, az mindig igaz legyen. Amióta a weblapok népszerűek lettek, azóta a gyávák egy csoportja hihetetlen meséket produkál. Kíváncsi lennék rá, hogy mikor tudnak időt szakítani arra, hogy valóban gyakoroljanak. Ha a világon a karate szervezetek csak a fele próbálna igazán együtt működni, akkor sokkal nagyobb szövetségük lenne, mint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Azzal a pénzzel sok jót tehetnének, egymástól tanulhatnának és a szövetséget nagyon erős harci szervezetté tehetnék. De manapság csak az övfokozatokban érdekeltek és több 10. danos van az Egyesült Államokban, mint amennyi a japánoknak van, azóta amióta elkezdték a budót! Kíváncsi lennék, honnan kapják. Biztosan nem Japánból. Remélem más módon érdemelték ki, nem csak a tanítványok pénze által. A budo világa még erős. Vannak igazi budo küzdelmek olyan nagy rendezvényeken, mint az MMA, amelyet szeretek teljes körű karaténak hívni. Ez az, amit én manapság tanítok, mert ez igazi küzdelem és hatékony. De legbelül tudom, hogy a harcművészetek nem tartanak együtt. Ez utópia lenne. Újra mondom, keress egy jó senseit, egy jó szervezetet és dolgozz nekik, dolgozz velük. Ne felejtsd: ha nem tiszteled a senseied, akkor hogyan várhatod el a tiszteletet akkor, amikor te válsz azzá? Amint a mestereim mondták:


"Kokoro (lélek) nélkül a budo egyszerűen egy üres kagyló."

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Kaicho Jon Bluming övfokozatai:

10. dan Karate

10. dan Judo

4. dan, Jodo és Kusarigama

4. dan, Iai-jutsu

2. dan Kendo

 

Forrás:

www.kyokushinbudokai.org

Fordította: Rácz Dezső

Ellenőrizte: Szabó Bea

Videó:

www.musashi.nl

Kapcsolódó linkek:

Jon Bluming (élete)

Mas Oyama (élete)

Kyokushinkai

K-1

SL

Módosítva: 2009-01-17

Video: