Szöul

Útinapló sok kimchivel

Boróczki Gergő

2008

Kedd

 

Indulás reggel hatkor. Az útleírásban rendszeresen felbukkanó, utazás előtti izgatott várakozást a fáradtság sikeresen elnyomja – 2 napja jöttem meg Olaszországból, esélyem sem volt rendesen kipihenni magam. A kilátások sem túl kecsegtetőek, mert ha meg akarom úszni jetlag (megj. az időzónák változása által okozott terhelés - fáradtság, kialvatlanság. SL.) nélkül, akkor kénytelen leszek a következő valódi éjszakáig alvás nélkül kibírni. Bécsből indulunk egy kis Airbus fedélzetén. A 2 órás út gyorsan elröppen, Széchényi Zsigmonddal vígasztalom magam a közlekedőfolyosó melletti helyért, bár a felhőktől amúgy se látnék sokat a tájból.

Szövegdoboz: 1. ábra A mezőgazdaság és a fogyasztók találkozása - rizstermelés panel-lakásokkal a háttérben

Helsinki. Leszállás előtt kikémlelve az ablakon rengeteg apró szigetet látok és a sárga különféle árnyalatai azt mutatják, hogy errefelé a fáknak már korábban megkezdődött az ősz. Meglepően jó idő fogad, bár annyi ideig amíg a közlekedőből a reptér épületébe jutunk, akár havazhatna is. A reptéren 3 órát várunk a csatlakozásra, ami majdnem rosszul sül el, mert elfeledkeztem az egy órás időeltolódásról – Európán belül valahogy nem jön reflexként, hogy ellenőrizzem. Épp az alapanyagot kerestem a szokásos képeslapos trükkhöz, amikor bemondják a nevünket. Trappolás vissza Gizellához és tűzés a géphez. Újabb értékes tapasztalat: 5 perccel indulás előtt még pont elég megérkezni, hogy ne hagyjanak ott. Igaz mindezt némi anyázás is kíséri, de szerencsére nem tudunk finnül, és ha tudnánk se érdekelne nagyon, lényeg az, hogy nem hagytak ott minket.

8 órás repülőút, túlnyomórészt Oroszországon, majd Kínán keresztül. Szerencsére a 230-as Airbus-on saját képernyőn tudunk kb. 30 féle moziból válogatni és a választott koreai kaja is meglepően jó. A velünk utazó koreaiak folyamatosan krákogtak, szívták az orrukat – ez náluk teljesen természetes, mint Afrikában étkezés végén a böfögés. Tisztelem a népszokásokat, de ez gyorsan eléri az idegesítő szintet.

Szövegdoboz: 2. ábra Hotelunk by night

A földet érés után a kiszálló utasokat egy vámos figyeli infravörös kamerával – talán a testhőmérséklet emelkedése jelezheti, ha valaki rosszban sántikál, vagy talán csak a betegeket akarják így kiszűrni? Szerencsére egyik sem illik ránk, bár ha megvizsgálná a vámos a magunkkal hozott CO2 dúsító egységet, beletelne egy kevés időbe, mire megértetném vele, hogy mi az. Erre nem kerül sor, ugyanis egy unott vámos mellett lassítás nélkül tovahaladva érünk ki a vámszabad területről.

Reptéri busszal indulunk a hotel felé – mindössze 2000 Ft-nak megfelelő összegért visznek el, pedig legalább 70 percet megyünk. Az Incheon repteret elég rendesen kitelepítették a város közeléből, bár amilyen ütemben növekszik Szöul, nemsokára biztos körül fogja venni. Egyelőre viszont a várost a reptértől egy nagy kiterjedésű iszapmező választja el, amit dagály idején sekély víz borít.

A szerény Imperial Palace névre hallgató hotelünk csillog-villog, valóban igényes módon lett megcsinálva, stílusa a brit gyarmati időket idézi. Szépek a faburkolatok és a szobrokból se spórolták ki az anyagot. A szálloda három épületből áll, a középső, egyben a főépületben találhatók a luxuslakosztályok, különösen a tetején, a 23. emeleten elhelyezkedő elnöki lakosztály – ide fel se tudunk menni kártya nélkül.

Szövegdoboz: 3. ábra Lobby

A baloldali szárnyban foglalnak helyet a különféle konferenciatermek, házasságkötő díszterem, bálterem stb. Az épület tetejét pedig egy oldalról nyitott és hálóval körbevett műfüves golfpálya foglalja el, ahol egy golfszettben ülő fazon unatkozott látványosan. Az alacsonyabb szinteken számos étterem található, az első emelet pedig galériaként körbefutja a földszinti szökőkutat, remek rálátást biztosítva a lobby területére.

Szövegdoboz: 4. ábra Annak aki nem bírja sokáig golf nélkül...

 

A jobbszárnyban helyezkednek el a normál vendégszobák - köztük a miénk is -, valamint a harmadik emeleten a hotel wellness központja. A földszinten a recepció mögött angolszabó, virágbolt, valamint több étterem található, köztük a hotelé is. A hall közepét egy nagy bronzszobron végigcsörgedező vízesés foglalja el, amit, mint egy kis szigetet fog körül a háttérben meghúzódó kis mesterséges tó vize, ami fölött üvegből készült pódium feszül az esti élőzene eladóinak - mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy túl egyszerű lenne…

Szövegdoboz: 6. ábra Metrókapu - nincs könnyű dolga az itteni öngyilkosoknak

 

Szövegdoboz: 5. ábra Szöuli metró térképe

Érkezés után Gizella ledől, ami több óra értékes időt jelent számomra. Rövid értekezés a recepciós lánykával és nyakamba veszem a várost. Egy háztömbnyire van Szöul nyolc metrójáratának az egyik állomása Hak Dong - innen tudom a leggyorsabban a legtöbb helyet elérni. Az utazáshoz veszek egy telefonkártya formátumú, tölthető jegyet. Maga a feltöltése nem túl bonyolult művelet, de mire mindezt elmagyarázza nekem két eladólány - akik egy szót sem beszélnek angolul -, beletelik pár percbe. Az utazás megkezdésekor kell lehúzni a kártyát, ekkor levesz kb. 120 Ft alapdíjat, majd a célállomás elhagyásakor - a rendszer kiszámolja mennyit ment az ember, hány átszállással és annak megfelelően vonja le a fennmaradó viteldíjat. Jól működik a rendszer, gyors és legfőképpen olcsó - egy átszállás és 7 állomás kb. 150 Ft-ba fájt. A metró tiszta és az állomásokon a peront egy plasztikfal választja el, amin az ajtók csak a szerelvény beérkezése után nyílnak ki. Ehhez persze az kell, hogy a metró centire pontosan érkezzen meg - Budapesten szerintem csak minden második járatra lehetne ezzel a rendszerrel felszállni... Az ajtók előtt jelzések mutatják, hogy hova kell állni - az első ember után szépen felsorakozik a többi, nem pedig kavarog a nagy káoszban. Egy 11 milliós városban szükség is van a rendezettség minden formájára. Élvezem az utat, nem értek egy feliratot sem, de a metróállomások nevét viszonylag gyorsan ki tudom szűrni a géphang közlendői közül. Egy bevásárlóközpontot, a Technomart-ot vettem célba, ahol a recepciós lány szerint olcsón lehet elektronikus cuccokat venni.

Szövegdoboz: 7. ábra Han folyó

A már kívülről is tiszteletet parancsoló nagyságú, hétemeletes pláza belül egymás mellett álló kis butikok halmazát tartalmazza - tisztára mint otthon egy kínai piac, csak mindez jóval nagyobb méretben. Alkudozni lehet, bár nem olyan mértékben, mint mondjuk egy arab piacon, ahol egyenesen udvariatlanság a kihagyása. Amint kitapasztaltam a legjobb alkupozíciót úgy érhetem el, ha az eladótól kérek egy névjegykártyát és annak a hátuljára íratom fel vele az adott gép árát, majd erre hivatkozva kérek jobb árat a következő helyen - a szakmai féltékenység megkönnyíti a dolgom. Végignézem a legtöbb árust, de valahogy nem érzem azt, hogy valahol is vásárolnom kellene.

Miután Gizella felkelt vele is visszamentem a Technomart-ba, de ő se talált sok érdemlegeset. Visszafelé hittem a hotel recepciósától kapott gagyi gyerektérképnek és nem gondoltam, hogy a sematikus ábrázolás során a távolság pontos arányainak megjelenítése nem elsődleges szempont. Emiatt kb. 5 km-t gyalogoltunk mire visszaértünk a szállodába - az alvással legalább nem volt baj, bár a szememalja a több mint 30 óra ébrenlét hatására enyhén feketére színeződött.

 

Csütörtök

Szövegdoboz: 8. ábra Fűre lépni tilos!

A hotel éttermében reggeliztünk - pazar volt a felhozatal. Leginkább a rákra, a lazacra és a kapribogyóra repültem rá, amihez pazar saláták és csíráztatott izék (nem vagyok én kertész, hogy tudjam…) voltak. Mindezzel sikeresen el is ment az idő, szóval 11 után sikerült útrakelnünk. A már obligát célpontnak számító Technomart-ban kezdtünk. A legjobb árat kínáló fényképezőgép bolt eladója heveny másnapossággal küzdött. Már rendesen sajnáltam szegényt, annyira kivolt - tőlünk elfordulva krákogott, hörgött - de ha negyed ilyen műsort levágott volna a leglepukkantabb józsefvárosi lángosos hátuljában, akkor több munkát nem kap egész Budapesten. Üzletet most se kötöttünk, valahogy gyanús volt az egész és inkább úgy döntöttem, hogy körülnézek még legalább egy helyen.

Délután kocsit küldött értünk a cég. Nagyon kevés európai vagy amerikai autómárkát láttunk - a kocsik túlnyomó többsége helyi márka. Sok a Hyundai, de több eddig ismeretlen márkát is láttam, amik meglepetésre kimondottan igényesek voltak belülről és menetközben is egy luxusautó érzetét keltették. Mintegy 30 perc alatt értünk a Hyundai Wacortec épületéhez, ahol az igazgató, Alex Shin üdvözölt minket és a kölcsönös tiszteletkörök után el is kezdődött a megbeszélés. Inni egy teljesen megtévesztően kávé ízű teát kaptunk - serkentő hatás tekintetében sajnos se teára, se kávéra nem hasonlított.

Szövegdoboz: 9. ábra Még a fele sincs kint...

Este egy helyi étteremben ettünk, nem messze a hoteltől. Ahogy Korea Kína és Japán között helyezkedik el, nekem úgy tűnt, hogy a konyhája is egyfajta átmenet a másik kettő konyhája között. Ami koreai sajátosság és esély sincs arra, hogy bárki idelátogatva kikerülje, az a kimcsi. Pontosabban a 80-100-féle létező kimcsi közül a kötelezően éppen felszolgált 2-3. De mi is az a kimcsi? Rendszerint valamilyen zöldség képezi az alapját, pl. kínai kel, vagy valamilyen retek. Ezt igen változatosan szeletelik (kis hasábokra vagy ultravékony szeletekre) és piros színű, jellegzetes csípős ízű, csilis-paprikás fűszerrel ízesítik. Az asztalt már a pincérek első fordulója után beborítja a mérhetetlenül sok kis tálka. A halak, húsok, fokhagyma gerezdek és gyöngyhagymák, uborka és sárgarépa szeletek mellett ott a kötelező feketés szójaszósz is. Gyakran találhatunk fejes saláta leveleket vagy vékony, zöld, mérsékelten erős fűszerpaprikát is valamelyik tálkában. Érdekesség, hogy a sok kis tálka tartalma általában nem ismétlődik annyiszor, ahányan esznek - magyarán egy-egy kis tálka tartalmából általában több ember is csemegézik. Kérdésünkre azt az érdekes választ kaptuk, hogy nem csak az étteremre jellemző ez a terülj-terülj asztalkám típusú menü összeállítás, hanem a mindennapi életben a hétköznapok étkezése is így zajlik. A háziasszonyok egyszerre több adagot főznek le, és az étkezések során mindig kiporcióznak a félretett ételből. Persze nem véletlenül, ehhez a fajta étkezéshez kiválóan passzol a kimcsi, mert a savanyított ételek köztudomásúlag sokáig fogyaszthatók. A rizs természetesen a többi ázsiai országhoz hasonlóan itt is elmaradhatatlan, de gyakran megszínezik valamivel, és az evőpálcikás étkezéshez igazodva ragadósra főzik.

Enni természetesen pálcikával kell. Az evőpálcikák eltérően a Japánban és Kínában tapasztalttól inkább fémből vannak a fa helyett. A kézreálló két fémpálcika vastagabb vége általában szépen díszített. Az étkezés vége felé jut szerephez a hosszú, egyenes nyelű kanál is.

Szövegdoboz: 10. ábra Koreai vállszélességre tervezett ajtó

 

A leves ugyanis ilyenkor jön... Míg minden más eddigi tálka tartalma közös préda, tehát bárki bármelyikből vehet, addig a levesestál egyéni. Egy levesben a húson vagy halon és zöldségeken kívül gyakori a tészta is. A tészta vékony szálú, barnás és igen hosszú. Kikanalazzák a leves zömét, majd a pálcikákkal megragadják a tészta egyik végét, és a tányér fölé hajolva szájba kapják, majd némi küzdelem árán felszívják. A szívó-cuppogó hangok nem illetlenek, ahogy a diszkrétebb csámcsogás sem. Állítólag a böfögés is az étellel való elégedettség - meglehetősen hangsúlyos - kifejezése, de ilyennel szerencsére nem találkoztam.

 

Péntek

Szövegdoboz: 11. ábra Szigorúan őrzött buxus fenyővel a Galeria Department előtt

A recepciónál történő érdeklődésemre kaptam két címet, ahol minőségi ruhákat lehet kapni - a Technomart gagyijait ugyanis még a hazai kínai piacon is nehezen lehetne értékesíteni. Sikerült megtalálni a másik végletet - 500 ezer Ft-os táska, 3 milliós nercbunda, 50 ezer Ft-os ing…na ezzel sem voltunk kinn a vízből. Maga a Hyundai Department Store szép hely volt ugyan, meg nem is vert le a lábunkról a tömeg, de fel se merült, hogy bármit is vegyünk. Megittunk egy kávét a Starbucks-ban és továbbsétáltunk a közeli Galeria Department-be, ahol ugyanaz az elszabadult világ fogadott minket és ugyanannyit vásároltunk, mint az első helyen.

7 órára érkezett Mr. Shin és egy közeli Barbecue étterembe vitt minket. Útközben kiderült, hogy ez a rész Szöul legdrágább kerülete és a négyzetméterárak meghaladják az 1 millió Ft-ot. Pontosan az általános drágaság miatt az utóbbi években lelassult Szöul fejlődése, annak ellenére, hogy egy éttermi alkalmazott 220 - 250 000 Ft-nak megfelelő Won-t keres, míg egy Samsung dolgozó munkabére 700 000 Ft-nyi Won-nál kezdődik!

Szövegdoboz: 12. ábra Gangwham kapu

Az étterem elég felkapott hely lehetett, mert a személyzet alig győzte a sok kocsit ki-behordani a parkolóba. A tradicionális faépületet a lelkéig átjárta a lángon sülő hús füstös illata. A vacsorát valami helyi szesszel kezdtük – egy gyengébb vodkának felelt meg nagyjából. Elsőként kihozták az itt megszokott kb. 30 tálkát – 3 személyre. Volt ebben paprikás babkrém, tengeri só, 3-féle kimcsi, valami zöldséges zselé (a gyanús barna színe ellenére meglepően finom volt!), kétféle pácolt hagymakarika, salátalevél, savanyított káposzta és polip valamit furcsa, de annál finomabb szósszal. Az asztal közepén egy fedő volt, amit levettek és az így feltáruló lyukba helyeztek egy parazsas üstöt, amire rátettek egy rostélyt. Amint átforrósodott a festett acél felület odalibbent egy pincérlány és elkezdte rápakolni a marhahúsokat. Mihelyst ezzel végzett egy húsvágó ollóval szépen összedarabolta az ennyi idő alatt egyik oldalán már megpirult húsokat és meg is forgatta őket. Pár perc alatt kész is lettek – igaz, kérdés nélkül félig sütötte csak át őket, de amilyen finom, gyönge hús volt ennyi idő is tökéletesen elég volt neki. Közben Mr. Shin-nel szorgalmasan iszogattuk a kis kontyalávalót és nemsokára átváltottunk tegeződésre. Amint a hús elfogyott marhabordával pótolták, ami ugyanúgy fel lett darabolva. A rostély olyan alakú volt, mint egy vietkong szalmakalapja, csak az alján volt egy perem, amiben összegyűlt a pecsenyelé. Ebbe a lébe a pincérnőnk féligfőtt tésztát és gombát helyezett, ami elkészülve igen finomra sikeredett. Végül hozott még egy adag darált marhahúst – amolyan tatárbifsztek finomságút – amit ugyanúgy megsütött. A sült húsdarabokat amúgy egy darab salátára kell helyezni, rákenni valami szószt (mindegyik használata más ízkombinációt eredményez), rátenni egy kis zöldséget, vagy pácolt hagymát (esetleg mindkettőt) és mindezt összecsomagolva a lehető legelegánsabban begyűrni ezt a kisebb-nagyobb csomagot a szánkba – mindenesetre nem egy elsőrandis megoldás. Baleset is történt a vacsora alatt – Gizella kiment a mosdóba és a kézmosás idejére levett igazgyöngy gyűrűjét ottfelejtette és valaki elvitte, mielőtt még ellopják.

Szövegdoboz: 13. ábra Tipikus szöuli utcakép

Innen Alex törzshelyére mentünk, egy szintén közeli jazzklubba. A tulajdonos, aki egyben a zongorista is, Alex jó barátja és ennek megfelelően a legjobb helyet kaptuk és a tulaj is odaült hozzánk iszogatni. 2 cimbora már várt ránk és egy további később csatlakozott – régen, az egyetemen évfolyamtársak voltak. Diákkoruk óta együtt játszanak egy zenekarban, ami azóta is aktív – ennek megfelelően amint odajutottak az elfogyasztott whiskey hatására, hogy kiálltak a színpadra, egész kellemes meglepetést okoztak. Alex énekelt, az egyik cimborája pedig gitározott – angol nyelvű klasszikusokat és koreai dalokat adtak elő. Az egyik asztalnál maradt cimbora elmesélte, hogy az éppen aktuális dal egy gésa és egy fiatalember szerelméről szól – gondolom ritkán feldolgozott errefelé az a téma. Az idő előrehaladtával előkerültek a helyi italozási specialitások, egymás mellé állítanak 5 pohár sört és a poharak találkozásánál rájuk helyeztek egy whiskey-vel teli felespoharat ugyanúgy sorban. Az első whiskey-s poharat meglökve dominóhoz hasonlóan belelöki a többit is a söröspohárba hazavágva az amúgy remek whiskey-t és tovább rontva az amúgy is gyengécske sört. Fülemben volt azonban Alex csütörtöki mondása: no drink, no business, tehát ennek szellemében álltam a sarat, ami az idő előrehaladtával már egyre kevésbé volt elmondható a vidám véndiákok csapatáról. Amúgy a szalonspicc mellett is nagyon udvarias volt a társaság és sokat érdeklődnek Magyarországról – mire vagyunk a leginkább büszkék, milyen a magyar nyelv stb. Az meg külön jólesett, hogy emlékeztek az Aranycsapatra!

Szövegdoboz: 14. ábra Deoksugung palota kapuja

11.30 tájban vettünk érzékeny búcsút – Alex kikísért minket és még a taxit is kifizette. Gizával még megittunk egy koktélt a lobby-ban. Tekintettel az ázsiai környezetre Singapoore Sling-et ittam, amit itt végre sikerült jól csinálni a mixernek – 2001 óta nem jött össze senkinek…Érdekesség még, hogy a csinosan felöltözött pincérlányok a rendelés felvételekor és az italok kihozatalakor is letérdeltek az asztal mellé és úgy tettek-vettek.

Szombat

Szövegdoboz: 15. ábra Deoksugung palota

A reggelit követően metróval elmegyünk a városnéző busz indulópontjához, a Gangwham kapuhoz. Az idő szép napos ugyan, de a levegő meglehetősen hűvös – persze a napsütésből kiindulva rövidujjút vettem…A téren van egy miniatűr duty free shop, ami sem az árai, sem pedig a kínálata alapján nem indokol hosszú tartózkodást. A városnéző busz első állomásán, a Deoksugung palotánál gyorsan le is szállunk.

Szövegdoboz: 16. ábra Örök harang

Az eredetileg Jeongneung dong Haenggung nevű palotát 1611-ben keresztelte át Gwanghaegun, aki viszonylag gyorsan megunta, mert 4 év múltán átköltözött a Changdeokgung-ba és ezután a palota 280 évig üresen állt. Gojong király költözött ide 1897-ben, miután visszatért Oroszországból. A palota mellett egy külön kiállítási helyen egy óriási bronzharang van kitéve – plusz a „kongatója”, mert az ázsiai harangokat kívülről kongatják, nem pedig nyelvük van, mint az otthoniaknak – valamint egy katyúsára emlékeztető tüzijáték-szekér.

Szövegdoboz: 17. ábra Tüzijáték-szekér nagyobb bulikra

 

Mivel sok még a látnivaló itt csak fél órát töltünk – ennyi idő alatt jön ugyanis a következő busz. Felkanyarodunk a város egyik legmagasabb, ugyanakkor egyértelműen legszembetűnőbb pontjára, a Mt. Nam-ra, aminek a tetején ágaskodik a Namsan Seoul torony, ami kilátóként és TV-adóként is működik. Valóban lenyűgöző a kilátás, bár körös-körül a kilátót szemmagasságban (mármint nekem szemmagasság, az alacsonyabbak rosszabbul jártak) védő huzalok telis-tele vannak akasztgatva lakatokkal. Olyan szinten elharapózott ez a módja az örök szerelem bebiztosításának, hogy külön tábla kéri meg a látogatókat, hogy ne dobálják el a lakatkulcsokat – nem hiszem, hogy rosszmájúságból (lehet, hogy még szükség lesz rá…), hanem az így keletkező sok szemét miatt. Itt is próbáljuk tartani a 30 perces szintidőt, de sajnos nem sikerül, így üldögélve van időm nézegetni a helyieket. Alex szerint Japánból és Kínából is ide jönnek szép lányokért, amiben annyi igazság feltétlenül van, hogy Japánhoz képest nagyságrendekkel több szép lány van.

Szövegdoboz: 18. ábra Mt. Namsan én a lakatok tömkelege

 

Ugyanakkor elég csúnya mindenkinek az arcbőre – ennek megfelelően a nők szinte kivétel nélkül vastagon le vannak alapozózva – talán nem véletlen, hogy elsőnek itt alkalmazták a rizsport… Az emberek többségének – hangsúlyozom, hogy a mi ízlésünk szerint – a testéhez képest aránytalanul nagy a feje és a lábformájuk szinte valószínűtlen sok variációját vonultatja fel a görbeségnek.

Szövegdoboz: 19. ábra Kilátás a városra

 

A gyerekek viszont egytől-egyik zabálnivalóak – mint valami babák! Óriási nagy sötét szemük van, rengeteg hajuk és nagyon aranyosan osztogatják a mosolyukat mindenkinek. A nők igényesen öltözködnek, de nem költenek egy vagyont a ruhájukra és általában inkább műanyagba vannak beburkolva, mint drágább ruhákba – ez a kisség állott műanyagszag amúgy szinte minden metróvonalon érezhető. Érdekesség még, hogy szinte abszolút nincs kövér ember! Ez egyértelműen a táplálkozásnak tudható be szerintem, mert a genetikai háttér kevés lenne egymagában, hogy ilyen egyértelmű hatást váltson ki egy egész népre.

Szövegdoboz: 21. ábra Helyi finomságok az utcai árusnál

 

Szövegdoboz: 20. ábra Vattacukor-műves

A következő megállónk a Dongdaemun piac, amit vérmes reményekkel kezdünk felfedezni, mivel egy angolul is beszélő helybeli útitársunk (igen, helyiek is használják a városnéző buszt!) elmondása szerint itt végre minőségi ruhákat árulnak, megfizethető áron. A hír igaznak bizonyul, de sajnos sokkal előrébb így sem vagyunk – egyikünk méretére sem találunk semmit, amit ha jobban belegondolunk előre is gondolhattunk volna. Fehérek meg olyan kevesen vannak a városban – egy maréknyit ha láttunk egész idő alatt -, hogy csak az ő kedvükért nem érdemes nagyobb méreteket tartani. Este egy új éttermet próbálunk ki. Dupla áron, sokkal rosszabb ételt hoznak ki és ráadásul senki nem beszél egy szót sem angolul (ez utóbbi amúgy sajnos széleskörűen igaz az itteniekre).

Szövegdoboz: 22. ábra Idegenvezetőnk védőruhában

Vasárnap

Ma reggel a változatosság kedvéért sütött a nap és meleg volt – persze a tegnapi napból kiindulva felöltöztünk rendesen… Kezdtünk a Dongdaemun piacnál, ahova metróval mentünk el. Gyorsan pótoltam a hiányzó ajándékokat, majd Giza vett egy kutyaruhát és Adorjánnak egy tölthető elemlámpával kombinált elektromosan töltött teniszütőt, amivel legyeket és szúnyogokat lehet irtani – kezdünk lassan megbékélni a tudattal, hogy legfeljebb ilyen hasznos ajándékokat lehet innen hazavinni…

Szövegdoboz: 23. ábra Ezt a kőhidat az örökkévalóságnak építették

A City Tour buszra szóló jegyünk ugyan tegnap már lejárt, de a magabiztos meglengetése meggyőzte a kaller/idegenvezető lánykát és nem forszírozta a dolgot tovább. Az első állomásunk a Changdeokgung palota volt, amiből a gung eleve azt jelenti, hogy palota, ezért ha valaki ilyet mond azon nyugodtan lehet nevetni, mert rémesen alulképzett – ilyen és hasonló „vicceket” sütött el az amúgy szimpatikus vezetőnk, miközben mindig megvakarta a fülét figyelmeztetve ezzel mindenkit mikor várható a következő „tréfa”.

A palotát 1405-ben építették a Joseon dinasztia idején és akkoriban másodpalotaként funkcionált. A japánok az 1500-as évek végén lerombolták és sokáig ebben a formájában is maradt, mert úgy vélték átkozott a hely. Az 1600-as években építette újjá Gwanghaegun király (aki ezek szerint nem volt túl babonás), és a továbbiakban főpalotaként használta. 1997 óta a Világörökség része.

Szövegdoboz: 24. ábra Donhwamun kapu

A Donhwamun kapun léptünk be, amely a legrégebbi fennmaradt ilyen kapu Koreában. A palotát óriási kövekből kirakott vizesárok veszi körül, ami meg is felel a Feng-Shui előírásainak, ami szerint a lakhely mögött hegyek legyenek, belépni pedig valami vízen átkelve kelljen. A mészkő kockákból kirakott Geumcheongyo híd szintén a legöregebb ilyen típusú híd az országban.

Szövegdoboz: 25. ábra A kincstár épülete a hozzá vezető 3 úttal és a ranglétrát megtestesítő táblákkal övezve

Innen pár pagodán keresztül vezetett az út a kincstár épületéhez – Injeongjeon – amely a palotaegyüttes legnagyobb épülete. Hivatalos ünnepek alkalmával – mint a királyi család valamilyen ünneplése (ebből megfigyelésem szerint elég sok volt – amikor meg nem volt, akkor valószínűleg ezeket pihenték ki, erre utal, hogy szinte minden második épület a királyi család pihenését szolgálta…) vagy idegen követek érkezése. A palotához 3 részből álló, nagy kövekből rakott út vezet. Az út közepén egyedül a király közlekedhetett – az egyik oldalon pedig a katonatisztek, a másik oldalon pedig a köztisztviselők. Egyébként ebbe a két osztályba tartozók láthatták egyébként a királyt, akire egyszerű halandó nem is nézhetett. Érdekesség még, hogy az út két oldalán 2 méternyire egymástól feliratokkal ellátott kövek álltak – ezek az adott két kiváltságos osztály egyre növekvő kasztjainak helyét jelölték. Minél magasabbra jutott valaki a ranglétrán, annál közelebb helyezkedett el a köve és az ünnepek során ő maga is a királyhoz.

Szövegdoboz: 26. ábra Az ágyasház belseje

Szövegdoboz: 27. ábra Bejárat a Tiltott Kertbe

Innen a királyi pár Ágyasházához mentünk – biztos megköveztek volna ott helyben, élen a csinos idegenvezetővel, de nekem minden pagoda ugyanolyan volt egy idő után… Építészetileg mindenesetre elég komoly technikát képviseltek – már akkor padlófűtést alkalmaztak, amihez a hőt faszén égetésével nyertek (a fafüst ugyanis hazavágta volna a jó kis hajópadlót), a füstöt pedig díszes kéményen keresztül eregették ki, amelyekre kivétel nélkül a szarvas és a daru ábráját helyezték el, ettől remélve, hogy a királyi pár sokáig él (hogy miért pont daru, miért pont szarvas, miért pont kémény azt nem tudom…)

Az Ágyasház mögött a Tiltott Kert terül el, egészen fel a hegyekig. A kertet csak a királyi család, vagy az általuk meghívottak látogathatták – szerencsétlen királynő pár pagodán kívül csak itt mászkálhatott egész élete során. Az erdőben persze mi más lett volna az első látnivaló, mint egy, a királyi család pihenőhelyéül szolgáló pagoda…Előtte egy Buyongi nevű tavacska segítette a kikapcsolódást. Az akkori hiedelmeknek megfelelően a tavat négyzetesre tervezték – ez szimbolizálta a Földet -, a közepén pedig egy kör alakú sziget, ami a mennyet testesítette meg. A tó egyik oldalán egy lótuszvirág alakú tetővel épített pagodából horgászgatott a király, a másik oldalon pedig a könyvtára emelkedett – persze precíz emberek lévén, az oda vezető kőutat és három részre osztották fel, ha netán más is be akarna menni a királyon kívül.

Szövegdoboz: 28. ábra Buyongi

Végigsétáltunk a Tiltott Kerten és még megnéztünk pár pagodát, többek között a Seonjeongjeon termet, aminek a neve azt jelenti, hogy ahol „jó politikát folytatnak” – jelzésértékűen nem hogy nem volt benn senki, hanem vastagon állt benne a por… A királynő szállása is érdekes volt, de leginkább azért, mert az utolsó koronaherceg felesége 1989-ig itt élt!

Szövegdoboz: 29. ábra Könyvtár, bejáratnál az elmaradhatatlan 3-as osztatú lépcsővel

Kilépve a palotából nem kellett sokat várni jött a menetrendszerű busz. Érdekes módon egy úttorlasz állt keresztbe az úton (szögesdrót, útakadály – ahogy a nagykönyvben meg van írva), sőt, még egy rendőr is felnézett a buszra és udvariasan üdvözölt minket. Egyre több rendőrt láttunk és elég komolyan felszerelt járőrök cirkáltak. Kérdésemre a vezetőnk elmondta, hogy ez az elnöki rezidencia – meglepően komoly védelemmel látták el.

Utolsó állomásként a Néprajzi múzeumnál álltunk meg. Egy rikító ruhába öltözött népitánc csoport adott elő valami műsort, amiben elég keményen doboltak meg fel-le szaladgáltak – mindenesetre pár perc után már azt se vettük volna észre ha az elejéről kezdik… A múzeum nagyon érdekes volt – lerogytunk egy LCD képernyő elé, és anélkül nem is mentünk tovább amíg meg nem néztük a rizstermesztés éves munkáit. Azért elég kemény munka lehetett évente háromszor végiggyomlálni a földeket – a munkát könnyítendő mindezt „tréfás” köntösbe bújtatták (már amennyiben az tréfásnak számít, hogy egy fazon dobol és vicces dolgokat mond, miközben a többiek térdig vízben állva gyomlálnak…). Szintén érdekes volt az a tárlat, amely a különleges csomókötési módokat mutatta be – a vallásos ünnepekhez és díszítésekhez itt nagyon megy a rendkívül bonyolult és ízléses külsejű csomózással készített dísz.

Szövegdoboz: 32. ábra Gyeongbokgung nyári pavilonja

Szövegdoboz: 10. ábra Néptánc

Egy kávé után továbbmentünk a szomszédos Gyeongbok(gung) palotába, ami külsőre magasan vitte a pálmát. Ez a palota volt a Joseon dinasztia fő szálláshelye és ezt is lerombolták a japánok 1592-ben, majd csak 1868-ban építették újra a 330 tagból álló épületegyüttest (!) Gojong király uralkodása alatt, a hercegi régens utasítására. A fallal övezett palotában megtalálhatók a királyi és birodalmi hivatalnokok adminisztratív célú épületei, a királyi család lakhelyei és az elmaradhatatlan: pihenés céljául szolgáló kertek. Kisebb paloták, mint a Junggung (királynői palota), Donggung (koronaherceg palotája), valamint a Geoncheonggung-ot Gojong király építette az amúgy is már elég rendesen túlzsúfolt épületegyüttes közepére.

Szövegdoboz: 33. ábra Népviselet háttérben a felhőkarcolókkal

Mindent egybevéve érdekes hely Szöul, de nem abból a fajtából, ahova az ember ismét ellátogatna úgy, hogy nincs konkrét dolga, hanem csak pihenni és nézelődni akar. Nyilván túlzás és méltánytalanság lenne elvárni, hogy egy 11 milliós város minden utcasarkán legyen valami érdekesség. Mivel Szöul a XX. században „hízott meg” ennyire, ezért volt rá lehetőség, hogy a modern várostervezési irányelveket figyelembe véve alakítsák ki a város felépítését. Nyilván ennyi ember elhelyezése és mozgatása leginkább lakóhelyek kialakítását az úthálózatot és tömegközlekedést a tette fontossá. Az utóbbi saját tapasztalat szerint nagyon jól sikerült. Közben persze a város kicsit olyan lett, mint egy óriási lakótelep, amiben ugyan modernek a toronyházak és nyomokban történelmi épületek is megtalálhatóak, de végső soron az emeletes házak szürkés-fehéres színét és az abból áradó jellegtelenség légkörét a környező hegyek és a városon keresztülkígyózó Han folyó szerintem meglehetősen sikertelenül próbálja ellensúlyozni.

B. G.