HOME

NINDZSÁK

 

 

Hiába keresik, senki sem láthatja őket;
hiába fülelnek, senki sem hallhatja őket;
hiába tapogatóznak, senki sem érintheti őket;


(régi nindzsa-feljegyzésekből)

 

 

 

 

 

 

 

-Nindzsa?
-Kik azok a nindzsák?
A hollywoodi és hong-kongi álomgyárakban készült akciófilmekből tudjuk, hogy sötétben tevékenykedő, háztetőkről leugráló, feketeruhás, akrobatikus mozgású, rosszfiúk, akik dobócsillaggal, karddal és mindenféle rafinált gyilokkal törnek a főhős életére.
De tényleg így van ez?

A nindzsák története
A nindzsák eredetéről szóló rövid változat, melyet számos könyv, és film dolgozott fel újra meg újra, a következőképpen foglalható össze:
A nindzsa harcművészek az ősi Kínából eredeztethetőek, majd a Tang-dinasztia uralkodása alatt (618-tól 906-ig) kerültek át Japánba. Itt képezték ki őket a végletekig felhasználható, halálos orgyilkosokat teremtve belőlük, akik bármely helyre észrevétlenül behatolnak és lecsapnak akkor, amikor legkevésbé várható.
Az a kép, ami a nindzsákról a köztudatba került, - „hála” a hollywoodi filmiparnak - teljességgel hamis. Ha fellapozzuk a történelemkönyveket, képet kaphatunk arról, hogyan is volt valójában. (…)
De mielõtt ezt megtesszük, határozzunk meg néhány alapfogalmat. Mi is a nindzsa? Maga a szó a japán „Shinobi-no-mono” kifejezésből ered, melyet két kandzsival (fogalmi jellel) írtak, ami „ninsha”-nak is ejthető, ha a kínai kiejtést használjuk helyette.


Az első karakter a „nin” két részből áll. A részek külön-külön a penge és a szív jele. Összevonva úgy értelmezhető, hogy a szív, vagyis az akarat a penge élességével, hajlékonyságával rendelkezik. De ebben az esetben rejtőzködést jelent. (Ezen kívül jelent még kitartást, álló és türő képességet is.) A második karakter a „sha” jelentése: személy.
Összefoglalva: a nindzsa olyan személy, aki elrejti jelenlétét.
Japánul ezt a kifejezést használták arra, aki rejtett katonai akciókban vett részt. Közelebb állt a titkos ügynökhöz, vagy a mélységi felderítőhöz, mint a Hollywood által sugallt bérgyilkoshoz. (…)
Amikor a nindzsákról beszélünk beleértjük azt, hogy ők egy titkos szervezetnek, testvériségnek, klánnak a tagjai, akiknek szakértelme, tudománya és művészete – amit a titokzatosság köde vészkörül – generációról generációra száll.
Összefoglalva, ahogyan a szórakoztatóipar, és a modern ninjutsu mesterek által
kialakított kép alapján, a nindzsának:

1. gyakorolnia kell a rejtőzködés művészetét.
2. alkalmassá kell válni a rejtett katonai műveletek végrehajtására.
3. hozzá kell tartozni a nindzsák titkos társaságához.
4. fekete ruhát kell viselni.


Amint látni fogjuk az első két pont gyakorlóinak, történelmi hagyományai vannak Japánban, ami aligha meglepő amióta ezek általános harcművészetekké váltak a hadviselésben.
Az utolsó pont többet mutat titokzatos emberi tulajdonságoknál, azonban nagyon kevés igazságalapja van. A nindzsát nem a fekete ruha alapján lehet azonosítani – arról „ismerhetjük fel”, hogy nem látszik nindzsának, mert mestere az álcázásnak. Potenciálisan bárki lehet nindzsa aki az utcán, szembe jön velünk, legyen az öltönyös üzletember, vagy szórólap osztogató szendvics-ember, esetleg koldus. Mindamellett a történelem gondos tanulmányozása, feltárja a nindzsák rövid működését Japánban, a XVI. – XVII. században. De mielõtt ide érkeznénk, vetnünk kell egy pillantást a nindzsa harcművészek egy ősi örökségének követelményeire, melyek az ősi Kínába nyúlnak vissza.

Tények és tévhitek
Leszögezhetjük, hogy a nindzsa harcművészetek (is) az ősi Kínából származnak, amit Szun-Cu szintén említett a „Háború Művészete” című művében, melyet az i.e. V. század körül írt. Ez a mű tartalmaz egy fejezetet a kémkedés fontosságáról, amit a nindzsák esetleg felhasználhattak. Emiatt tudományukat kínai eredetűnek tartották. Ez a közismert könyv a háborús taktikák, fortélyok gyüjteménye és Japánba úgy a VII. vagy a VIII. században kerülhetett. A kínaiak gyakran hivatkoznak többek között erre a könyvre, amikor hadviselést terveznek, vagy haditaktikát tanulnak. Japánban is használták a könyvet, de nem csak a kémkedésről szóló fejezetet. A szamurájok ütközetben is alkalmazták a „Háború Művészeté”-ben kidolgozott taktikákat. Viszont azt még senki sem vetette fel, hogy a szamurájok művészete Kínából ered… Ez valami olyasmi, mint azt állítani, hogy a mormon vallás (ami nagyon amerikai) évezredekkel ez előtt Izraelből indult ki. Ez igaz a keresztényekre, de mormonokra már nem. A nindzsa-iskola alapgondolata Kínából indulhatott Szun-Cu művével, és ennek alapján teremtették meg a rendszert a japánok. Ennek ellenére elfogadhatjuk, hogy a nindzsák kizárólagosan Japán teremtményei.

A Yamato-rege
Van egy mítosz a nindzsák eredetérő, egy öreg japán harcos elbeszélése alapján, ami magában foglalja a legendás hős Yamato herceg történetét, és a legrégebben íródott japán szövegek közül kettőben – a Kojikiben és a Nihon Shokiben is leírtak. Mind a kettő a Japánok korai történetét meséli el a folklór, a valóság és a legenda keverékeként. Ezeket a könyveket a VIII. század elején, a birodalmi udvartartás részére írták.
Yamato herceg története illusztrálta milyen a nindzsa harcművészete. Ezek az események feltételezhetően az I. századra nyúlnak vissza. Nem csak Yamato herceg legendájában szilárdan hívők hívják nindzsának őt, bár ő inkább egy „pro-nindzsa”. A sztori, amely a nindzsák történelmét-kutatókat érdekli, Yamato - akit akkor még Ousunak hívtak - küldetését beszéli el, ami nem más, mint Kumaso-testvérek meggyilkolása, akik Kyushu szigetén éltek. Ők voltak a lázadó törzs főnökei.
Yamato-Ousu lánynak öltözve bejutott a fivérek házába, akik éppen dőzsöltek. Közéjük ült elbűvölte, majd kardjával megölte őket. Egyik fivér halála előtt megkérdezte a nevét, miután megtudta azt, elnevezte Yamato Takerunak, (Yamato a Bátor) aki ezután felaprította névadóját.
A történetírásban nincs arra feljegyzés, hogy bármely nindzsa, nőnek öltözött volna, de meg kell hagyni, hogy ez a taktika, jellemző rájuk. Van viszont tudomásunk nindzsa-nőkről.
Ez a történet is látszólag azt támasztja alá, hogy a nindzsák elsősorban orgyilkosok, de nincsenek olyan történelemi feljegyzések, amelyek erre utalnának.
Továbblépve a történelemben úgy 400 évet, 1182-ben Heike Monogatori bemutat egy nindzsaszerű éjszakai támadást, a Taira- és a Minamoto-klán közötti háborúban. A történet szerint néhány szamuráj titokzatos módon beosont az ellenség táborába. Habár ebben az időben Szun-Cu műve már széles körben elterjedt, ők nyilvánvalóan nem olvasták, ezért első dolguk volt küzdelemre hívást kiáltani, hogy bejelentsék érkezésüket. Ezután megkezdődött az öldöklés…
Hogy mikor tüntek fel a nindzsák a történelmi feljegyzésekben? Feltüntek-e egyáltalán? Feltüntek. A legkorábbi hivatkozás egy nindzsa csapatra a Taihekiben történik, melyet 1360 körül írtak és egy 1338-ban megtörtént eseményre utal. Sajnos ez egy balszerencsés akció volt. A nindzsákat felfedezték, mielőtt a támadást elkezdhették volna, és egyetlen harcos lemészárolta őket. Nem valami fényes kezdet… Ettől az eseménytõl kezdve, ugyan ebben az időben íródott történelmi-romantikus írásokban, megnövekedtek a tevékenységükre vonatkozó utalások, végül a nindzsa harcművészet elfoglalja méltó helyét a korabeli Japánban. A Sengoku-korban (XVI. század) az ország belháborúba sodródott, ezért felértékelődött tudományuk. Tevékenységük Iga és Koga tartományok köré csoportosult.

Iga és Koga
A Sengoku-korszak a hadviselés százada volt Japánban. A hatalmas Oda Nobunaga daimjó, (saját hadsereggel rendelkező főúr) Totoyomi Hideyoshi és Tokugawa Ieyasu küzdöttek a hatalomért. Néha szövetkeztek, néha drámaian szembefordultak egymással. Végül Tokugawa Ieyasut 1603-ban sogunná (hadvezér) választották miután Sekigahara harcmezején döntő győzelmet aratott ellenségei felett. Ekkor Japán újra egyesült. Ez alatt az idő alatt a nindzsa tevékenység dokumentáltan a csúcspontján volt, Iga és Koga tartományok voltak a fő helyszínei, Japán fõszigetének középső részén, a mai Kiniki és Csubu prefektúrák területén. Ezeket az akciókat, amelyekben gyilkosságot, felderítő tevékenységet, és más katonai műveleteket hajtottak végre, olyan félig történelmi iratokban örökítettek meg, mint a Hodo Godai-ki, ami a Hoyo-klán krónikája, vagy a Shinchoko-ki ami Oda Nobunaga életrajza valamint az Iran-ki, Iga tartomány krónikája. Ezek az utalások egészében véve pontosan rámutatnak arra, hogy milyen szerepet játszottak a nindzsák a háborús időkben.

Háború, ostrom
Ez mely a nindzsa képzettségét a leggyakrabban fémjelzi. A képesség, hogy belopózik egy várba, és meglepetésszerű támadást indít a védők ellen, ezzel zűrzavart okozva, mialatt a fősereg kívülről rohamozza azt. Tipikusan egy nindzsa különítmény képes rá, hogy megmásszon egy várfalat az éjszaka leple alatt, aztán tüzet gyújtva megvilágítson mindent. Ilyenkor nem hordanak fekete ruhát, hanem a védők öltözetét viselik. Ennek eredményeként káosz uralkodik a váron belül, ezzel előnyhöz juttatva az ostromlókat. De a nindzsák képesek voltak arra is, hogy komoly szolgálatot tegyenek a védőknek, ha azok oldalán álltak. Éjjel kiosontak a várból, kikémlelték a hadállásokat, majd ellopták az ostromlók zászlaját, és reggel kilógatták az egyik lőrésen, ezzel demoralizálták az ostromlókat. Egy forrás azt beszéli el, hogy egy nindzsa, éjszakánként zaklatta, megfélemlítette a támadókat anélkül, hogy komoly veszteséget okozott volna. Ezzel elérte, hogy azok állandó feszültségben éltek, kialvatlanságban szenvedtek, és mikor elérkezett az ostrom ideje, nagymértékben csökkent a hatékonyságuk.

Felderítők, orgyilkosok
A nindzsákat gyakran alkalmazták arra, hogy felbecsüljék az ellenség erejét. Egy feljegyzésben szerepel, hogy egy nindzsa az ellenség táborhelyén kívül a fűben lapult egészen hajnalig, amikor visszatért jelentést tenni.
Az orgyilkosság az, ami a nindzsákról manapság eszünkbe jut. A XVII. században, a daimjók tartottak a nindzsák orgyilkossági kísérleteitől. Minden vezető tábornoknak megvolt a maga bérgyilkosa, aki segítségére volt politikai ellenfeleik eltávolításában. Persze nem minden ilyen kísérletet ők követtek el. A leginkább ismerté vált orgyilkossági kísérlet Oda Nabuga egyik tábornokától ered, de nem nindzsa hajtotta végre. Japánban féltek az orgyilkossági kísérletektől, de valójában nagyon kevés esetben történ ilyen esemény. Míg Oda Nabuga a nindzsákban a fenyegetést látta, addig Tokugava Ieyasu felismerte a lehetőséget és egy csoportnyi kogai nindzsát alkalmazott, akik részt is vettek a sekigaharai ütközetben. Ezen kívül még számos katonai akcióban alkalmazta őket, utoljára 1638-ban a keresztény Kyushu daimjo ellen a shimabarai lázadás során. A lázadás leverését követen béke lett, több mint száz év háború után. Mit tesz ilyenkor egy speciálisan kiképzett harcos? Iskolát nyit, és hagyja a történészeket érvényesülni.

Mítoszok és legendák
Az Edo-korszak (1603-tól 1866-ig) viszonylagos nyugalmában, Tokugava sogunátusában a harcművészet virágkorát élte. Történetek, színdarabok, örökítették meg a múlt drámai eseményeit. Ezekben a mesékben a nindzsák félig mitikus alakká váltak, akik temészetfeletti képességekkel is rendelkeztek. Hatalmas béka hátán lovagoltak, láthatatlanná váltak, patkánnyá tudták változtatni magukat vagy egyszerűen elrepűltek. A nindzsa volt a kor „superman”-je. A misztikus aura része, amely őket körűlveszi, talán a szerzetesekkel fennálló szoros kapcsolatuknak köszönhető – ne feledjük, a szerzetesek is gyakorolták, és gyakorolják ma is a különböző harcművészeteket – különösen a jamabusival (harcos hegyi szerzetes, aszkéta). Ők azok, akik hosszantartó hegyi zarándoklatokat tesznek abban a hitben, hogy a nehézség az imádság, és gyorsaság segítségével kivívják az emberek vallásos tiszteletét irántuk. Iga és Koga tartományok gyakran célállomások a jamabusik számára. Ez az alapja annak az elképzelésnek, hogy a nindzsák gyakran vándorló szerzetesnek öltözve utaznak. Ahogy a nindzsa legenda terebélyesedett, úgy nőtt azoknak a történelmi lakoknak a száma, akiknek „nindzsa-státuszt” tulajdonítottak. Néhány szamuráj, aki látszólag indokolatlanul egy időre a hegyi vándorlást választotta, lehetséges jelöltként lépett elő, mint a harcos Yagyu Jubei, aki Tokugavát szolgálta, de megmagyarázhatatlanul tíz évre eltűnt. Nagy valószínűséggel Jubei és a Yagyu-klán nindzsák voltak. Sokkal kevésbé valószínű azaz állítás, hogy Minamoto Yoshitsune - a XII. századi Yoritomo sogun testvére - nindzsa volt. Őt arra kényszerítették, hogy meneküljön el testvérétől, aki megpróbálta állandósítani hatalmát és megbizonyosodni arról, hogy más nem pályázik a soguni címre. Yoshitsune egy jambusinak álcázta magát, így sikerült megmenekülnie. De ezen nindzsa szerű álcázások ellenére több száz évnek kellett eltelnie, mielőtt a nindzsák valóban feltüntek volna a történelmi feljegyzésekben. Ez azonban nem riasztja el híveit, akik arra a megállapításra jutottak, hogy ő alapított egy nindzsa harcművészeti iskolát a Yoshitsune-Ryut. (…) Az Edo-korszak alatt a nindzsa a harcmezőről a képzelet és a kabuki színház világába lépett. Népszerű darabokban dicsőítették hőstetteiket, ezáltal sokakat rajongóvá tettek, akik továbbvitték a nindzsa hagyományt, és művészetet különböző iskolákban.

Fegyverek
-általános fegyverek
A nindzsák misztikumának nagy része fegyverzetük arzenálján alapszik. Egy könyv, amit 1676-ban írtak, illusztrál sok nindzsa fegyvert és technikát. Legáltalánosabb fegyvereik azok voltak, amiket a szamurájok is használtak: kard, tőr, íj és nyilak. De van egy jellegzetesen nindzsa fegyver a shuriken – a dobócsillag. Ennek a fegyvernek nagyon sokféle változata van.

Használtak még botot, ha az állruha azt követelte meg. A „tízezer erő lánca” a manriki-kuszari vagy kuszari-fundo. Ez egy kb. fél méter hosszú maratott szemekből álló lánc, a két végén nehezékkel. Szakértő kezekben hatásos és halálos fegyver, amit könnyen el lehetett a ruhába rejteni. Abban az időben még nem találták fel a fémdetektort…

-karmos fegyverek
Két fő fajtájuk van. A neko-te a macskakarom és a shuko, ashiko a tigriskarmok. A macskakarmok az ujjak végére erősített éles hegyes fémkarmok voltak, amiket általában a női nindzsák használták. A tigriskarom a tenyérre (shuko) és a lábra (ashiko) rögzíthető horgokból állt, amit elsősorban mászásra használtak.

 


-álcázott fegyverek

Volt egy időszak a történelemben, amikor fegyvert csak a szamurájok viselhettek. Ekkor fejlesztették ki a mezőgazdasági szerszámoknak látszó fegyvereket. Ezek elsősorban paraszti fegyverek voltak. Ilyenek a hosszú és rövid nyelű sarlók, lánccal. A Bruce Lee-filmekből ismert nunchaku a láncos bot, aminek volt rövid-, hosszúnyelű és három részes változata is. Ez eredetileg cséphadaró volt. Ismert eszköz még a sai, a vívóvilla, ami egy rövid háromágú villa volt. Ezeket párban használták akár kard ellen is, de dobótőrként is remekűl működött. Ismert még a tonfa, amit korunk rendőrei is használnak.

-„láthatatlanságot” biztosító eszközök
Ezek egyszerű füstbombák vagy szemet irritáló anyagok, hasonlatosak a ma használatos könnygázhoz. A füstbombák összetétele klánonként, változó volt. Egy apró robbanótöltet hozta működésbe. Az így keletkezett füstben a nindzsa el tudott menekülni. Ne feledjük, hogy Kínába már nagyon régen feltalálták a puskaport.
A nindzsa tudományának szerves része, hogy küldetése során bármit felhasznál fegyverként vagy célszerszámként. Eszköztárának csak találékonysága szab határt, ezért lehetetlen minden általa használt fegyvert felsorolni.

A kudzsi-kiri
A nindzsák egyik leghírhedtebb, több XIX. századi fametszetkészítőt megihlető és csodás mesék garmadáját szülő fortélya azonban a kudzsi–kiri volt.(…)
Ez nem más, mint koncentrálás akció előtt. Hacumi Maszaaki a következőképpen írja le:

"A kudzsi, vagyis a kilenc szó elve ősi észak-indiai és tibeti misztikus tanokból származik. A selyemúton került Kínába ezer esztendővel ezelőtt, és folyamatosan változott, fejlődött, míg a Tang-dinasztia korában Japánba át nem jutott. Itt részévé vált a Mikkjónak, a titkos tanításoknak. A kudzsi két rendszerből áll. A kudzsi-in, a »kilenc-szó-pecsétek« az összefűzött ujjak különféle hajtogatásával elért kéztartások. A tulajdonképpeni kudzsi-kiri pedig, ami, »kilenc-szó-vágásokat« jelent, azok a szimbolikus erőrácsok, amelyeket a levegőbe vág az ember a kezével. A kudzsi-in formák észak-indiai írásjegyekre emlékeztetnek, a kudzsi-kirik pedig egyszerűen egymást keresztező vonalak mintái. Mindez azonban csak egyharmada a kudzsi-koncepciónak. A test szerepét jelképezik az akcióban, amihez társulnia kell még az intellektusnak és az akaratnak is, hogy eredményt érjünk el. Az egész szisztéma arra szolgál, hogy megtanuljuk eltüntetni a szakadékot, ami a szándék és a sikeres tett között tátong. Ha a kudzsi-technikát elsajátította, a nindzsa fizikai valóságot tud teremteni a puszta akarata segítségével. Az összpontosított akarat végrehajtott tetté válik; az ok beleolvad a következménybe, a különbség elenyészik. Harci helyzetben ez az akarat-összpontosító képesség olyan erőt vagy energiát ad a nindzsának, ami a fizikai törvények szerint már-már lehetetlenség. Mégsem mágiáról van szó, az akarat-összpontosító módszer ugyanis nem plusz energiát teremt, hanem inkább eltávolítja azokat a korlátokat, amelyek az egyén rendelkezésére álló energiamennyiséget szabályozzák. A test képes az akció végrehajtására, az agy érti, hogy mit kell tenni, az akarat pedig elszánt és megingathatatlan. A feladat sikeres végrehajtásának immár semmi sem áll útjában."

Mozi, biznisz
A nindzsák népszerűsége Japánban a ’60-as években a „Shinobi no Mono” (Nindzsa) című siker filmmel kezdődött. Ugyanebben az időben Ian Fleming, a James Bond-sorozat írója Japánban járt tanulmányúton. Anyagot gyüjtött a „You Only Live Twice” (Csak kétszer élsz) című filmjéhez. Ez a film nagyban hozzájárult a nindzsák népszerűségéhez a nyugati világban. De Hollywood, az Hollywood. A sorra születő akciófilmek forgatókönyv írói nem sokat tanulmányozták a japán történelmet, ezért a nindzsákról hamis képet alakítottak ki a mozi nézők körében. A rendezőknek, ha szuperképességű (japán) rosszfiú, vagy keleti neveltetésü jófiú kellett, akkor elővették a fekete ruhát és az ehhez kapcsolódó sztereotípiákat. (pl. „Amerikai Nindzsa”-sorozat) A nindzsák, fegyvereik és a róluk szóló könyvek, videók mára már eladható árucikké váltak, és bevonultak a mozi világába.

 

Hol vannak ma a nindzsák?
Közöttünk élnek. Harcművészetüket, a ninjutsut gyakorolják, és már nem orgyilkosok, nem titkos ügynökök. Mesterek és tanítványok, harcművészek ők, akik a nindzsák tudományát és hagyományait tovább éltetik modern formában.

 



Még több ninja:
http://www.fudoshindojo.hu

Forrás:

NINJA, History, Myth, Cinema by Peter Nepstad
www.illuminatedlantern.com
Fordította: Rácz Dezső

Gy. Horváth László: Nindzsák – Sportpropaganda


Jamadzsi Maszanori: JAPÁN -Történelem és hagyományok – Gondolat (1989)
http://japanese.about.com

 

SL-2005

 

Módosítva: 2008-07-22